Pintea László | Rákászat

Pintea László 2022. február 11., 07:22

Fodrozódva kígyózott a patak a házak előtti réten; a laposabb helyeken sekély tavakká, zavaros tócsákká szélesedett, egy pillanatra lelassult, majd erőre kapva, meredek falú vízmosásokban iramodott tova. A tavaszi jégzajlás idején játszva emelte meg kőalapjáról a gerendákból ácsolt gyaloghidat, hogy jóval lejjebb a göcsörtös törzsű fák között tegye le. Kora nyáron, ha ismét megáradt, sárgás iszapréteggel terítette be a partján húzódó zsenge füvű legelőket. Zsombékos hajlatokat öntöző, zabolátlan vízként él az emlékezetemben.

Acsaji Györgyi: Vízpartok és emberek (olaj, vászon)

Fodrozódva kígyózott a patak a házak előtti réten; a laposabb helyeken sekély tavakká, zavaros tócsákká szélesedett, egy pillanatra lelassult, majd erőre kapva, meredek falú vízmosásokban iramodott tova. A tavaszi jégzajlás idején játszva emelte meg kőalapjáról a gerendákból ácsolt gyaloghidat, hogy jóval lejjebb a göcsörtös törzsű fák között tegye le. Kora nyáron, ha ismét megáradt, sárgás iszapréteggel terítette be a partján húzódó zsenge füvű legelőket. Zsombékos hajlatokat öntöző, zabolátlan vízként él az emlékezetemben.

Gyermekkoromban titokzatosság övezte a patakban való rákászás mesterségét; kiválasztott keveseknek sikerült legyűrniük iszonyatukat, talán éppen ezért őrizték féltékenyen tudásukat, nehezen avatták bizalmukba a nélkülöző gyereket, aki jelentős ajándékkal sem tudta szóra bírni társait. Szegénységem miatt kénytelen voltam egyedül kitanulni a rákfogás tudományát. Legelőször a part alatti üregektől való félelmemet kellett leküzdenem, az ösztönös viszolygást, ami a tisztára mosott gyökerek közötti tapogatózás közben jelentkezett. Szerencsére bátor fiúnak bizonyultam, hamar kiismertem a szakma fortélyait, határozott mozdulattal nyúltam a zsombékos part keskeny hasadékaiba, ujjaim hegyével tapintottam ki az iszapban domborodó páncélt, majd tenyerembe fogva ragadtam meg a lábaival kaparászó, ollóival védekező rákot. A végén már annyira megszoktam hideg felületüket, olyan közönyösen érintettem a síkos hajlatokat, mintha simára kopott követ emeltem volna ki a nyálkás rétegből. Néha megtörtént, hogy két rendkívüli példányt sikerült egyszerre, egyetlen mozdulattal kirántanom.

A nagyobb fiúktól való félelmem meghatározta viselkedésemet, biztonságra törekedve, éjszakai kalandjaim során se használtam fáklyát vagy egyéb világítóeszközt. A felnőttek közül sokan állították, hogy az erős fény megvakítja a rákokat, és mozdulatlanná dermedve, tehetetlenül lapulnak az iszapba. Lehetőséget kihagyva, ösztöneimre bíztam magamat. Mélyen a gyökerek között rejtőzködtek a legfejlettebb példányok. Gyakran megtörtént, hogy a tenyerembe illő gömbölyű kővel döngettem végig a part agyagos oldalát. A remegéstől megijedt állatok sorra hagyták el biztonságosnak vélt vájataikat, zavarodottságukban egyenesen a kezembe hátráltak. Erélyes mozdulattal dobtam őket a harmatos fűbe, hogy munkám végeztével egyenként szedjem össze a zsákmányt.                                                                                                             

Diadalittasan rohantam haza, reggel tarisznyányi rák kavargott az eresz alatti esővizes dézsában. Déltájt aprópénz csörgedezett anyám kopott ruhájának foltozott zsebében; libbenő járással, kedvenc dalát dudorászva suhant a bolt felé, hogy élelmiszert vásároljon. Apám elégedett mozdulattal törölte meg deresedő bajuszát, miközben mélyet szippantott a tányérban gőzölgő leves illatából. Hunyorogva dicsérte bátorságomat.

Anyám a papnak és a tanítónak adta el a jelentősebb példányokat, a tehetős férfiak tisztességesen megfizették az ínyencfalatnak számító csemegét. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy nem vagyok ingyenélő, szerény összeggel ugyan, de hozzájárultam a háztartás költségeihez. Nélkülözés idején gyakran megtörtént, hogy a játékot abbahagyva szaladtam le a patakhoz, nadrágom szárát feltűrve ugrottam a térdig érő vízbe, lendületből emeltem fel a kiszemelt követ, hirtelen mozdulattal nyúltam a mélyedésbe, és mindent kirántottam, amit mozogni véltem a felkavarodott iszapban; egymás után dobáltam a partra a lábaikkal lomhán kaszáló sötét színű állatkákat. Azokban az önfeledt pillanatokban őszintén sajnáltam, hogy egyetlen szomszédlány se lehet tanúja hősies viselkedésemnek.

Azon az emlékezetes tavaszon se hagytam ki a lehetőséget, a napokat számolva vártam, hogy kellő magasságban deleljen a nap, megfelelő negyedbe kerüljön a hold; az első ígéretesnek tűnő éjszakán leszöktem a patakra. Borús idő volt, felhők takarták az eget, de a hágók felől meleg áramlatokat hozott a szél. Szemem hamar hozzászokott a sötétséghez, viszonylag tisztán láttam, már nem rettegtem a víz fölött lebegő árnyaktól. Kivénhedt fenyők nőttek a part mentén, mohlepte ágaik kíváncsiskodva hajoltak a lapos hullámok fölé. Óvatosan húztam le foltozott szárú nadrágomat, és egy törött ágcsonkra dobtam; lerúgott cipőmet a kígyózó gyökerek közé rejtettem. Vastag zsineget kötöttem a magammal hozott zsák szájára, majd óvatosan akasztottam a nyakamba; kezdetleges tarisznyám olyan hosszúnak bizonyult, hogy a térdemig lógva akadályozott a járásban. Nevetséges figurának tűntem, de készen álltam az éjszakai eseményekre.

Fokozatosan csendesedett el a part, egyetlen nesz se hallatszott a bokrok közül. Fenekemen csúszva ereszkedtem a vízbe, ösztönösen kerültem a felesleges hangoskodást. Sötéten magasodtak fölém a görbe törzsű fák, figyelmeztetően hajladoztak a szélben. Keresztet vetve, imát mormolva indultam utamra; szembe haladtam az árral, óvatosan lépegettem a gömbölyűre kopott csúszós kövek között. Lapos szikladarabbal döngettem a partfal oldalát, nyálkás gyökerek között keresgéltem; kavarogva nyüzsgött a sok rák a kezeim között; csak a fejlett példányokat rántottam ki, az apróknak a tapasztalt szakember nagyvonalúságával kegyelmeztem meg. Betanult mozdulattal fordítottam a szütyőbe a lábaikkal keservesen kalimpáló állatokat, egymáshoz koccanva pattogtak a páncélok, kaparászó lábak, hegyes ollók csiklandozták a hasamat. Iszonyú szerencsém volt, alig néhány métert tettem meg, máris éreztem a nyakamban függő zsák súlyát, vállamba vágott a vékony spárga. Lapos kövek alól párosával rántottam elő a remek példányokat, bármilyen gyorsan kapkodtam, nem akartak ritkulni. Mohóságtól megszédülve, elkalandozott a figyelmem, mély kottyanóba léptem, majd teljesen elmerültem a hideg vízben. Kíméletlenül csaptak át fölöttem a lapos hullámok, mázsás teherként húzott lefelé a rákokkal teli zsák, csak a fenékre érve tudtam elrugaszkodni. Prüszkölve, tüsszögve bukkantam a felszínre; levegő után kapkodva is tudtam, hogy először a kellemetlen tehertől kell megszabadulnom. Éles sarkú kövekbe kapaszkodva emeltem le magamról a zsákot, erőteljes lendítéssel dobtam a part szélére.

Erőlködés közben valami sima felületet éreztem a talpam alatt, ami különbözött a síkos kövek érintésétől. Kíváncsiságtól hajtva igyekeztem megjegyezni a kút mélyén rejtőző különös tárgy helyét. Az örvénylő víz sodrására hagyatkozva sikerült kiszabadulnom a gödörből; szerencsém volt, néhány horzsolással, jelentéktelen karcolással megúsztam a váratlan kalandot, egyedül a térdem fájt egy kicsit. A partra evickélve teljesen a szárazra húztam a rákokkal zsúfolt zsákot, gondosan elkötöttem a száját, majd egy göcsörtös fatörzsnek támasztottam. Alaposan kifújtam magamat, aztán mély lélegzetet véve, óvatosan ereszkedtem a gyanúsan kavargó katlanba. Éles szélű kövek között keresgéltem a hűvös érintésű tárgyat, sajnos bárhogy erőlködtem, nem akadtam a nyomára. Többször alámerültem, csak az utolsó pillanatban emelkedtem a felszínre, hogy zihálva kapkodjak a levegő után; a sodrás miatt igen fárasztónak bizonyult a keresés, már abba akartam hagyni, hogy a hajnal derengő fényében folytassam. Kósza sugallatnak engedve, utoljára süllyedtem a mélybe. Síkos tapintású lapos kő mellett, az iszapba ágyazódva akadtam a sima felületű kerek tárgyra, mely tökéletesen illett a tenyerembe. Ujjaim között szorongatva, erélyes mozdulattal rúgtam magam a felszínre. A rétegződő homályban, először rozsdás fémlapnak véltem. Csalódottan, remegő kézzel mostam le róla a rátapadt nyálkaréteget. Megtisztítva teljesen másként hatott, a vízről tükröződő holdfényben úgy tűnt, halványan csillanó érmét szorongatok az ujjaim között. Fogalmam se volt, mi lehet, mert a közönséges ezüstpénznél sokkal nagyobbnak és vastagabbnak tetszett. Többször leöblítettem, majd gondosan megvizsgáltam rovátkolt felületét. A halvány fényben forgatva értettem meg, hogy régi aranymedált találtam, melynek egyik oldalán ismeretlen írásjelek sorakoztak, az ellentétes felületet egy saját farkába harapó kígyó díszítette. A kerek mintázat szabályos gyűrűként domborodott ki az egyenetlen ábrák sokaságából.

Vízen tükröződő halvány csillogás riasztott az ábrándozásból. Pirkadat előtt haza kellett érnem, hogy tiszta vízzel feltöltött dézsába eresszem a frissen fogott zsákmányt.  Nem volt zsebem, nedves ingem ujjába kötöttem a talált kincset. Remegő kézzel lendítettem a hátamra a rákokkal zsúfolt zsákot, vérző térddel, sántikálva indultam vissza a parton, hogy megkeressem a szélben hajladozó fenyőt, melynek gyökerei közé rejtettem a lyukas talpú cipőmet.