B. Tóth László | Fikker Ferenc és a zabolai lázadás – egy református pap kálváriája a kommunizmusban és előtte

B. Tóth László 2022. február 28., 08:48

A trianoni békediktátum utáni Romániában a magyarokra nagyon könnyen rásütötték az irredenta jelzőt. A papok erre többszörösen rászolgáltak. 1936 augusztusában a Keleti Újság számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek ellen kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult. Fikker Ferenc életútját követve azt láthatjuk, hogy az akkori Sziguránca és utódja, a Szekuritáté folyamatos megfigyelés alatt tartotta őt és feltételezhetően más lelkészek tevékenységét is.

Fikker Ferenc az 1930-as években

Abrudbányai Fikker Ferenc 1905. július 2-án született Hajdúböszörményben, meghalt 1969-ben Zabolán. Középiskolai tanulmányait Fogarason és Sepsiszentgyörgyön végezte. Érettségi után a kolozsvári református teológián kapta meg lelkészi oklevelét. 1927–1928-ban Lemhényben és Kolozsváron volt segédlelkész, 1929-től két évig Kézdivásárhelyen szolgált. Ekkor ismerkedett meg leendő feleségével, Máriával, a sörgyáros Török lányával. Két gyerekük született: Ferenc és Mária. 1932 januárjában Pávára nevezik ki lelkésznek. A szószéki szolgálat mellett a népművelés nem egyszerű feladatát is vállalta. Az akkori vélekedés szerint „Fikker Ferenc pap Pávát egészen újjá alakította.” [1]

A népszerűségnek örvendő pap nem sokáig kerülhette el a hatóságok figyelmét. 1936-ban a Keleti Újság ezt írja: „Irredentizmussal vádolt református lelkészek. Sf.gheorghei (Sepsiszentgyörgy – szerk. megj.) [2] tudósítónk jelenti: Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek egyházi hatóságaikon keresztül értesítést kaptak, hogy kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult ellenük. A két lelkésznek sejtelme sincs arról, mi lehet az eljárás oka és alapja, mert tudtukkal csak mindennapi kötelességüket teljesítették, és semmi kifogás alá eshető cselekedetet sem követtek el.”

 

A zabolai „papi lázadás”

1937-ben Zabolán lelkésszé választják. Megalakítja a nőszövetséget, megválasztják a gazdakör alelnökének, megszervezi a kultúrház felújítását. Aktív szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Pártban, azután az Erdélyi Pártban. 1940 és 45 között is tovább folytatta a népművelés rögös, de felemelő útját. Közvetlenül a románok visszatérése után államellenes szervezkedés és kémkedés vádjával megkezdték Fikker Ferenc megfigyelését. Egyik főbenjáró bűne az volt, hogy az istentiszteletek végén elénekelték az 52. számú zsoltárt („Isten, áldd meg a magyart”). 1946-ban rövid időre letartóztatják: a vád nemzet- és államellenes szervezkedés. Erről kiderült, csupán rágalmazás egy besúgó részéről, így szabadon engedik.

Zabolán a magyarok erős nemzeti identitása nem tört meg, hangsúlyosan élt az ellenállás gondolata. Ez vezetett az 1949. június 20-ai zabolai lázadáshoz, amelyet a helybeliek „papi lázadásként” emlegetnek. A kommunista hatalom erre a napra népgyűlést hívott össze azzal a céllal, hogy a lakosságot felkészítse a burgonyabogár elleni védekezésre. A rendőrség ugyanerre a napra időzítette Kovács Miklós zabolai lakos letartóztatását, akit fegyver rejtegetésének vádjával feljelentettek. Az a hír is elterjedt, hogy a papot elviszik. Az emberek a gyűlés után nem oszoltak szét, védeni akarták papjukat. Fikker Ferenc felesége, Fikker Mária így emlékszik vissza az eseményre és férje börtönben töltött éveire:

„Férjem, id. Fikker Ferenc letartóztatásáról és az őt vádló dolgokról a következőket tudom és emlékszem. Annak idején, egy tavaszi napon, a néptanács a parókiával szemben összehívta gyűlésre a gazdákat, hogy a Kolorádóbogarak elleni védekezést megtárgyalja, vagyis ismertesse. Csodálatosképpen ez a gyűlésbe meghívás összeesett egy zabolai ember (Kovács Miklós) házkutatásával, akinél fegyvereket találtak. Ezt az embert beültették a Kézdivásárhelyről kijött rendőrautóba a megtalált fegyverekkel, egy zsákba voltak bekötve. A kocsival a kutató társaság megállt, és bement a kocsmába. Ezalatt az összegyűlt emberek megtámadták az őrizetlenül hagyott kocsit, kivették belőle az embert, Kovács Miklóst. A zsákot kiürítették, s az üres zsákkal a kiszabadított embert hazaküldték, mondván, hogy a zsák az övé, a fegyverek meg a hivatalos házkutatóké. Akkor jöttek be hozzánk az emberek, hogy a tiszteletes úr bújjon el, mert el akarják vinni, erre azt felelte, hogy nem hajlandó bujkálni, mert nem érzi bűnösnek magát. Ekkor az emberek közül valakik meghúzták a harangot, mindkét templomban. Ezután már kora reggel, sőt éjjel is összeszedték az embereket és elvitték Kovásznára, ahol nagyon sokat verték. Onnan a Brassói Fellegvárba voltak bezárva egészen a tárgyalásig, ahol ítéletet is hirdettek. Kikoholtak egy vádat, hogy személyi őrséget szervezett. Ebből semmi se volt igaz, és hogy mikor a nép kiabált, hogy ne vigyék el a papjukat, miért nem ment ki lecsendesíteni őket. Próbált volna kimenni, akkor még lázítással is vádolták volna. (...)

1949. június 21-én letartóztatták, közel két hónapig vizsgálati fogságban tartották Kovásznán, ahol a faluból még sokan voltak letartóztatva. Ott embertelen kínzásokban volt részük. Kovásznáról a Brassói Fellegvárba zárták el. Brassóban a hadbíróság ítéletet hirdetett, ami 3 évre szólt. Onnan a Duna csatornához vitték, ahonnan 1953-ban, 3 és fél évi rabság után helyezték szabadlábra, fél évvel később, mint ahogy az ítélet volt. A Fellegvárban is sokat verték, addig, ameddig nem jött egy ellenőrzés, amelyik megtiltotta a kínzásokat. Elmondta, hogy mikor az ellenőrzéskor megkérdezték, hogy verik-e, ő nem szólt egy szót se, csak levetette az inget, és láthatták, hogy a hátán egy épen hagyott hely nem volt a verésektől. Mikor Brassóból elvitték, két évig hijába szaladgáltunk megtudni, hogy hol van, még csak annyit se tudhattunk meg, hogy él-e. (…)

Kovásznán és Brassóban addig pofozták, ameddig a foga felsértette baloldalon a nyelvét, s ennek eredményeképpen 64 éves korában nyelvrákban meghalt. Kezelték Marosvásárhelyen, Kovásznán és Kolozsváron a rák intézetben, de eredménytelenül.

Közben voltak a nagy házkutatások, amik 4-5 órán át tartottak, de sohase kaptak semmit.”

 

A gyermekeken álltak bosszút

A család számára csupán egy év után derült ki, hogy Fikker Ferenc a Duna-csatornánál, Poarta Albă-n van kényszermunkán. Börtönévei alatt felesége (gyerekeivel) kétszer kapott látogatási engedélyt.

„A fogság alatt és után a legdurvább módon hozták tudomására a két gyereknek, hogy az apjuk politikai fogoly. Következett a sok megaláztatás és kitaszítottság. Az ismerősök is annyira meg voltak félemlítve, hogy még szóba sem mertek állni velünk.

Elrettentő példának voltunk felhasználva. Nemcsak a családfő, id. Fikker Ferenc mint ref. lelkipásztor, de 2 gyermeke is anélkül, hogy erre a legkisebb okot adtuk volna.

A fiunkkal 9 éves korában kezdődött a kálvária, a zabolai iskolában III. osztálytól IV. osztály végéig, addig, amíg V. osztályba el kellett vigyem Brassóba, ahol mégis emberségesebb elbírálásban részesült. A zabolai iskola őt állította mindég példának, hogy hogyan kell elbánni egy politikai fogoly pap gyermekével, aki végeredményben semmiben sem volt hibás. (…)

A leányom is jócskán kivette a részt mint elrettentő példa és mint politikai fogoly gyermeke. Az óvodába még be se engedték. Az elemi iskolát jó eredménnyel végezte, de utána már V. osztályba nem kerülhetett be sehová.” Mária lányát a megye minden iskolája elutasította, végül a szilágysomlyói állategészségügyi iskolában folytatta tanulmányait.

A vádiratból kitűnik, hogy az egész ügy kirakatper volt, csupán azt akarták elérni, hogy Fikker református papot eltávolítsák, és példát statuálva megfélemlítsék a közösséget. Semmi konkrét vád nem szerepel azon kívül, hogy állítólag ő biztatta az embereket – ráfogták, hogy megszervezte a védelmét és a harangok félreverését azon a napon.

A vád feltételezésekkel van tele, miszerint az államellenes cselekedeteket már 1946–47-ben elkezdte. Embereket hívott külföldről, hogy az ifjúságot készítsék fel a terrorakciók megszervezésére, a rendszer megdöntéséért ügyködött. A románok ellen uszította a zabolaiakat, és egyértelművé tették, hogy az 1949-es zendülést is ő szervezte.

Fikker Ferenc a vádakat a bíróságon visszautasította. és rámutatott, hogy ez mind koholmány. A vádiratból és a kivizsgálás folyamatából egyértelműen kiderül, hogy a zendülés előtt már eldöntötték a pap letartóztatását. Három hónap kivizsgálás után, 1949. szeptember 28-án ítéletet hirdettek.

Fikker börtönéveinek letöltése után sem szabadult meg a meghurcoltatásoktól. 1957-ben megint kivizsgálás indul ellene, ezúttal kémkedés vádjával. Bizonyítékok hiányában megszüntetik az eljárást.

Fiát, ifj. Fikker Ferencet 1959-ben a teológián letartóztatják, amiért részt vett a Petőfi-szobor megkoszorúzásán. Tagadta a vádat, amit tanúk is bizonyítottak, mégis tizenöt év letöltendő börtönre ítélték mondván, ha az apja politikai fogoly volt, őt is ebben a szellemben nevelte. Öt év után amnesztiával szabadult. Jelenleg Németországban él.

1 Szőcsné Gazda Enikő: 20. század eleji értelmiségi életmód Páván egy családi levelezés tükrében. In: Páva. Tanulmányok egy orbaiszéki faluról. Csángó Néprajzi Múzeum – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2011, 119–158, 139 (Bartha Gabriella levele, 1932. febr. 11.)

2 (Trianon után) „a román nyelv uralkodóvá tételét minden eszközzel szorgalmazták. A hely- és utcaneveket a magyar többségű helyeken sem lehetett magyarul kiírni, sőt időnként a magyar nyelvű publikációkban sem, a kétnyelvű cégtáblákat megadóztatták, végül megszüntették. A bíróságokon 1921-től románul tárgyalták az ügyeket, a románul nem tudó ügyfelek tolmács útján beszélhettek. Minden hatósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. A nyilvános helyeken megjelentek a feliratok: »Csak románul szabad beszélni.«” (Erdély története, III. kötet, XV. Kitekintés: Erdély útja 1918 után. 1. Erdély a kapitalista Romániában)

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)