Mert az anyag él, megmaradt, szemberöhög.
Te dolgod, hogy érted-e a nyitját.
Becsüld meg, hogy valami törvény
kétezer grammos agyat mért rád
Nos, jó fiú,
merengünk Karthágó romjain?!
Valami elakaszt, ugye, nem megy.
Ki értelmetlenül cselekszik,
ne fellebbezzen az értelemhez.
Mert az anyag él, megmaradt, szemberöhög.
Te dolgod, hogy érted-e a nyitját.
Becsüld meg, hogy valami törvény
kétezer grammos agyat mért rád
és egy kétágú járóműszert,
s a szemedet, hogy látva lássál!
A városban, lám, testvéreid azzal
nyugtatják maguk,
hogy nagyobbak egymásnál. –
De az anyag – az maradt, változatlan,
és szemberöhög, tudom.
Nem az számít, mennyit halandzsázol
odahaza a Capitoliumon.
A szent sírokban megfordulnak
a legnagyobbak:
– Anyagot hagytunk rád,
ím, mit teszel véle! –
A döbbenetes felismerésre
rámegy a választottak vére,
s az értelem döntése csupa kín! –
Nos, jó fiú, meddig kakaskodunk
a semmi győzelmek szemétdombjain?!