gyermek vagyok. a súlyok földre nyomnak.
bár szállni kéne, nem vagyok levél.
többet láttam, mint ki macskát nyúzhat.
a langyos víztől nem megy le a vér.
vallomás a tájnak
nem az vagyok akire vártál
nem hoztam magammal esőt
csírázó magokat a földnek
körbe táncoltam minden temetőt
a januári madárcsicsergésben
csak hús vagyok tejfehér falad
névtelen-örök-elhagyott
arcom tartom lucskosan
várom lőjenek agyon
álmok után. válaszvers
Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek
Ady Endre: Álmok után
gyermek vagyok. a súlyok földre nyomnak.
bár szállni kéne, nem vagyok levél.
többet láttam, mint ki macskát nyúzhat.
a langyos víztől nem megy le a vér.
gyermek vagyok. kőbe zárva sírnak
mohák alatt az elhagyott nevek.
körmöm alá kaparom a múltam,
így őrzőm magam. ne felejtselek.
gyermek vagyok. fürösztöm álmom,
a tekenőben szálakra bomol.
nézem a lanyha átlebegő árnyon,
tövisektől sebes homlokom.
hozzád öregszem, mint házak ablakához az árnyak
két tavasz között kihordjuk a bútorokat.
megszívják magukat esővel,
görnyedten cipeljük a lépcsőn felfelé.
kis boldogságom, nem nézem az eget.
ébredésem eltűri álmod. párnád ólomfejem.
hozzád öregszem, mint házak ablakához az árnyak,
míg mellkasomon a szarvas zúzmarát legel.
ott, hol az ajtók egymásba nyílnak –
lesz az otthonunk,
cserepes arcunktól
megsárgulnak a mosdótálak.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)