A mérgezés első tünetei, a rossz közérzet, hányás, légzési nehézségek már fél órával a növény elfogyasztását követően is jelentkezhetnek, ezt kezelés hiányában hamarosan görcsök, véres hasmenés, bénulás és halál követi. Nagyon kis mennyiségben a kacsola virágait és a szirmokból préselt olajat vérhígítónak, illetve egyes bőrkiütések kezelésére használják.
Kivonat Draseel Toekrint és Najet Rik-Addis Ellana őshonos növényeinek általános enciklopédiája és története című kötetéből.
Kacsola
Yetta: andrynne
Núrn: lúdis meatha
Carel: ramelassi
Más nevek: kutyaszőlő, kúszóka, vérhúzóvirág, dermecsucsor, Aadet könnyei
Félfás évelő kúszónövény, mely megfelelő támaszték mellett jóformán korlátlan magasságba is felkúszik, ennek hiányában pedig horizontálisan terjeszkedik. Legközelebbi rokonai az enciánfa és a fekete csucsor.
Levelei egyszerűek, szív alakúak, nagyjából ujjnyi hosszúak, a szártagokon párosan, egymással átellenben nőnek. Virágai tölcséresek, laza fürtszerű virágzatban nyílnak egész nyáron át, és az adott alfajtól és a környezeti hatásoktól függően a bíbor, a lila és a kék különböző árnyalatait vehetik fel. A termés fekete, kerek bogyó, vastag, fényes perikarpiummal. A magok laposak és hosszúkásak, csepp alakúak, felszínük halvány homokszínű.
A növény erősen mérgező: a levelek, az éretlen bogyók, a virágok, a szár és a gyökér egyaránt páratlanul magas koncentrációban tartalmaznak szolanint. A mérgezés első tünetei, a rossz közérzet, hányás, légzési nehézségek már fél órával a növény elfogyasztását követően is jelentkezhetnek, ezt kezelés hiányában hamarosan görcsök, véres hasmenés, bénulás és halál követi. Nagyon kis mennyiségben a kacsola virágait és a szirmokból préselt olajat vérhígítónak, illetve egyes bőrkiütések kezelésére használják.
A kacsola talaj tekintetében nem válogatós. Árnyéktűrő, kedveli a nedves talajt és a folyóparti erdőségeket, de jól bírja a direkt napfényt és a szárazságot is, bár ezek lassítják növekedését. Társulásokban gyakran éger, kőris, kutyabenge, rekettyefűz, bangita, szulák társaságában fordul elő.
A Wéda és az Ulna közti erdőségekben őshonos, de megtalálható Riyad és Aesta szigetein is. Carana mérsékelt övi területein invazív faj; mivel kiválóan futtatható lugasokra vagy házfalra, dísznövényként hozták be a kontinensre, ezt követően pedig meglehetősen gyorsan elterjedt.
~
„Fel eſ kúszott reā az boroſtyán, az dermetſutſor, az folyōfŭ, ſ ūgy ellepleztēk ſzem elül, meßirül meg nem mondhatta ſenki fia, nem tſak ſzikla, de templom vala az levelek alatt.”
Töredékesen fennmaradt levél a hatszázas évek végéről
„Végy egy kupa bort, negyed font disznózsírt, hatod pud sót, vérhúzóvirág három szirmát s körömvirág harminc szirmát. Ezt dolgozd össze sűrű kenőccsé, majd kend az izzagra vastagon. Kelevényre, üszkös sebre ne rakd; azt először is vágd fel hosszában…”
Unraeth mester orvosszerei (788, 1. kódex, 7. fejezet, 2. szakasz)
„Mikoron aztán az öt király kincse az utolsó érméig, az utolsó istenszoborig és ékköves karkötőig a helyére került, Ramûti vacsorára hívta a szolgákat és a katonákat. Tarukhi-virággal étette meg őket, amit ma lúdis meatha néven ismernek, s miután azon az éjen mind egy szálig kínos halállal elpusztulának, Ramûti a Feneketlen-tóba süllyesztette tetemüket. Így ő maradt az egyetlen eleven lélek, aki számot adhatott róla, hol nyílik az öt birodalom drágaságait rejtő labirintus.”
Er Warith Nadarith: Raûdertharkh története (1094, Sigillum Kiadó, 215. o.)
„Niddis: S mi légyen az? Tőr, hurok, édes mérgű vérhúzóvirág?
Yeolon: Bármi fegyvert fogsz, az istenek nem bocsátják meg ez árulást.
Niddis: Árulásnak mondod te – én igazságnak.
Yeolon: Hamis igazság az, ha vérontás az ára.”
Allin Dola: Talyon bukása (1283, Malgis Kiadó, 56. o.)
„A hatalomátvételt követően többször is merényletet kíséreltek meg Stagga ellen, míg 1221 tavaszán az egyik kísérlet – melynek során feltehetőleg kacsolamaggal mérgezték meg – sikeresnek bizonyult. Azt máig nem tudjuk biztosan, ki szervezte meg a merényletet, de valószínűsíthetjük, hogy…”
M. Doramin & L. Lamne: Egyetemes történelem 3. (1492, Maridis Tankönyvkiadó, 44. o.)
„Annyira kézenfekvő volt! Mindenki tudja, hogy a kacsola mérgező, mégis ott van mindenhol, még csak nem is irtják. Már akkor befutotta az egész kerítést, mikor odaköltöztünk, aztán felkúszott a tetőre, Wethrún egyszer mondta is, hogy levágja, mert belóg az ablak elé, de aztán sose vágta, én meg nem mertem szólni neki, meg annyira nem is érdekelt, már nagyobbak voltak a gyerekek, tudták, hogy nem szabad megenni. [A bíró figyelmezteti a vádlottat, hogy a kérdésre válaszoljon.] Bocsánat. Szóval, egyszerűen csak ott volt, és esküszöm, bíró úr, az a növény olyan volt, mintha beszélne. Mintha azt akarná, hogy megtegyem… És ahányszor kimentem a kertbe, ott lebegtek előttem a levelek, mintha azt mondanák, hogy látod, csak egy maréknyit kell tegyél a vacsorába, észre se venné, aztán nincs több leestem a lépcsőn meg elbotlottam a kertben, amiről úgyis mindenki tudta, hogy hazugság, mert ki a fene esik le a lépcsőn és töri el valamijét minden második héten… Bocsánat. Össze-vissza beszélek. Ott tartottam, hogy kijöttem a ház elé, miután Wenna elmondta, mi történt, el akartam menni valahová segítséget kérni, de csak álltam az ajtóban, mert nem tudtam, hová menjek, és néztem az utcát meg a kerítést, a kerítésen meg a kacsolát, és arra gondoltam, hogy a lányomat nem engedhetem, velem bármit, de a kislányomat nem… És az a növény azt akarta, hogy megtegyem. Tudom, ez úgy hangzik, mintha megőrültem volna, de olyan volt, mintha hívogatna. Wenna nem látta, mit csinálok, elbújt, hallottam, ahogy a hátsó szobában sír… Leszedtem egy maréknyit a kacsolából, a földhöz közel, hogy ne látsszon, apróra vágtam, mint a petrezselymet, aztán beleszórtam az esti levesébe. Még repetát is kért…”
Részlet An Derim Lithail bíróság előtt tett vallomásából (1499)
„S a folyondár, melyre könnyei hulltak, azóta apró bogyókat érlel, mint egy-egy fekete könnycsepp, melyek oly mérgezők, hogy embert-állatot egyaránt elpusztítanak. A legendák szerint az istenek atyja így kívánta emlékeztetni az embereket a gyász hatalmára, s az isteneket arra, hogy a halál istene volt közülük az első, aki megtanult úgy sírni, mint a halandók.”
Barlmyra Rudhnis: A régi istenek legendái (1517, Ithil Kiadó, 171. o.)
„A gyilkos ott követte el a hibát, hogy visszatette a kést a helyére. Mivel Sir Simon életének a kacsola mérge vetett véget, az eltűnt kés csupán a szakács vagy a szobalány jelentéktelen hibájának tűnt, és hamarosan mindenki meg is feledkezett volna róla. Hiszen még a leggondosabban vezetett háztartásban is elveszhet néha egy-két apróság, n’est-ce pas? Olyan azonban a legritkább esetben fordul elő, hogy az elveszett tárgy fényesre pucolva kerüljön elő onnan, ahol már többen is hiába keresték. Mikor másnap Gladys elmondta, hogy megkerült a kés, azonnal tudtam, hogy valaki használta előző este, és nem akarta, hogy bárki megtudja, mire és hol használta. És hogy miért kellett olyan feltűnően tisztára súrolni, hogy még a nyél színén is meglátszott? Mert Sir Simon halála nem baleset volt, hanem gyilkosság – a gyilkos azzal a késsel vágta le a kacsola leveleit, és azért tisztította le olyan alaposan, hogy szemernyi se maradjon rajta a méregből! Márpedig csak egyetlen személy van köztünk, aki feltűnés nélkül elvihette a kést, majd arra is volt alkalma, hogy észrevétlen visszategye, és nem volt jelen a szalonban, mikor Gladys a kés eltűnésére panaszkodott – ez pedig…”
Agatha Christie: A pástétom rejtélye (1603, Morpheus Kiadó, 353. o.)
„Az idei szezon slágere az Ellanából származó ramelassi, mely egész nyáron nyíló színpompás virágaival életet és frissességet vihet az Ön kertjébe is. A ramelassi meglehetősen igénytelen, így kezdő kertészek is bátran kísérletezhetnek vele, és mivel kimondottan gyorsan nő, ideálisan futtatható kerítésre, lugasra vagy erkélyre is. A ramelassit öt színben, akvamarin, tengerkék, lila, mályva és bíborvörös árnyalatban szállítjuk.”
Ezerszínű lugasok (1701, Kertészet Mindenkinek, 8. évf. 7. sz. 4. o.)
„Újabb áldozatot követelt a tömeges ramelassi-mérgezés (Ramun Onda tudósítása). Az éj folyamán elhunyt az ötéves Luni H. is, így már nyolc halálos áldozata van a mérgezésnek, melyről tegnap esti cikkünkben (Tragédia a gyerekzsúron) beszámoltunk. A kilencedik gyermek, a szintén ötéves Simme D. állapota még mindig válságos, de az orvosok szerint van esély arra, hogy túléli a mérgezést. – Ez a szörnyű eset figyelmeztetés minden szülőnek – nyilatkozta Lami Dane, a gyermeket kezelő egyik orvos. – Rendszeresen kerülnek be hozzánk gyerekek, akik megkóstolták egy ismeretlen növény bogyóját vagy virágját, játékból „ebédet” főztek belőle, aztán súlyos mérgezést szenvedtek. Ahogy ez az eset is mutatja, a ramelassi elterjedésével jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az effajta kíváncsiság egy gyomorrontásnál sokkal súlyosabb következményekkel járjon. – A zsúron részt vevő tizedik – a mérgezést egyedüliként elkerülő – gyermek anyjával készült interjúnkat itt olvashatják: Őrangyal vigyázott a kisfiamra.”
Újabb áldozatot követelt a tömeges ramelassi-mérgezés (1718, Leannoni Hírmondó, 85/03/12/0911/RO)