Számomra a Belgrádi Kör tagjaként vált ismertté a dramaturg Đorđe Lebović neve és személye, aki azon értelmiségi csoport tagja volt, amely a kilencvenes évek balkáni, nacionalista őrületének kezdetén is a józanságot hirdette. Az eszement nacionalizmus eluralkodását már nem várta ki, 1992-ben elhagyta az országot, 2000-ben visszatért, de élete nagy regényét az emigrációban, majd hazatérte után is, haláláig folytatta.
„Nincs részleges bűnösség, mert nincs részleges bűncselekmény sem. Vagy bűncselekmény valami, vagy nem, vagy emberséges, vagy embertelen. Nem nyílik középút senkinek, a magyaroknak sem.”
Számomra a Belgrádi Kör tagjaként vált ismertté a dramaturg Đorđe Lebović neve és személye, aki azon értelmiségi csoport tagja volt, amely a kilencvenes évek balkáni, nacionalista őrületének kezdetén is a józanságot hirdette. Az eszement nacionalizmus eluralkodását már nem várta ki, 1992-ben elhagyta az országot, 2000-ben visszatért, de élete nagy regényét az emigrációban, majd hazatérte után is, haláláig folytatta. Auschwitz-túlélő, aki a múlt század kilencvenes éveiben a számára ismert, ismétlődő ingerekre válaszolva kezdett bele a Semper idem című művébe, mert vallja, hogy van, ami mindig ugyanaz, nevezetesen a butaságon alapuló nemzeti gőg és felsőbbségérzet, amely újra és újra táptalajra talál Európának oly sok szegletén.
A regény a szórványosan felbukkanó gyűlölet magvainak szárba szökkenését és kibontakozását szemlélteti egy, a magyar kultúrához, neológ zsidó családba tartozó fiú fejlődésén keresztül. Mondhatjuk azt is, hogy családregény, illetve olvashatjuk regényes emlékiratként is. A mű hátterében a náci eszmék árnya és megvalósulása lappang, ami lassan, de biztosan bontakozik ki a regény folyamán. És az egyszerű emberek közönyössége hagyja mindezt…
Akárcsak a kilencvenes évek sovinizmusát.
Mert mindig ugyanaz…
Nem a holokausztról mesél a regény, de az egész művet annak kísértete lengi körül.
Mennyből a pokolba jut az egyes szám első személyű narrátor, a főhős, a kisgyermek György, aki kamaszként jut el a deportálásig. Ahogyan erősödik a kizárólagosság, úgy szűkül az élettér. Eltűnik a normális élet tere abban a pillanatban, amint az értelmes emberek normális reakciója megszűnik, ezzel egy időben eluralkodik a hallgatás közönye.
A harmincas-negyvenes évek Zágrábja, majd Zomborja elevenedik meg Lebović regényében. Szülei válása a gyermeki mennyország lehetőségét adja. A zágrábi nagynéni szárnyai alatt kezd magára eszmélni a főhős gyermek, miközben anyja a harmincas évek Jugoszláviájának Horvátországában keresi a boldogulást. Találkozik a gyűlölettel, amely „nem más, mint a nagy, megmagyarázhatatlan gonoszság tükröződése”. Balesetet szenved, anyja ismét férjhez megy, így a főhős visszakerül zombori nagyapjához és a színházi rendező apa közelébe.
Látnoki álmok gyötrik, találkozik a halállal, máskor pedig soha nem látott apai dédapja jelenik meg előtte a közelgő holokauszt vízióiban. A főhős álmaiban látnoknak tartott őse a történet szövedékének tragikus előhírnöke szerepében bukkan elő.
Történetei vannak a regénynek az igazságosságról, az igazságról, a jóságról, a szerelemről és a halálról. A Kulturbund megjelenése és erősödése hatással lesz a közösségre, mint ahogyan az újvidéki razzia, de a hideg napokat is személyes tragédiaként éli meg. A zsidó közösséget megerősíti a kirekesztés. Magára talál és a közösségébe kapaszkodik ebben a helyzetben az ember. Igaz, a közösség önmaga hibáztatása és a magában való hibakeresés, mint önmarcangolás, a zsidó emberek körében is megjelenik. A regény írói alteregója is gyakran teszi fel a kérdést, vajon mivel vagyunk rosszabbak, esetleg jobbak, honnan ered ez a gyűlölet, míg végül eljut oda, hogy „a remény az egyetlen dolog, ami még maradt nekem”. Mint ahogyan a zsidó közmondás is tartja: Elveszett pénz – semmi nincs veszve. Elveszett idő – sok minden elveszett. Elveszett remény – minden elveszett.
Visszatérő motívuma a regénynek a kék füzet, amelybe jegyzetek készülnek. Ebbe gyerekként rögzítette a számára meghatározó idézeteket és bölcseleteket, a vele történt események függvényében a fejezeteket záró gondolataival, majd később, felnőttkori kiegészítéseivel a történésekre reagál, illetve időben és térben is görbe tükröt ad a regényen belüli elbeszéléseknek. Rezonálás és csattanó, az elmondottak groteszk rezüméjét adják ezek a kommentárok.
„– Az Isten nem mindenható, hanem egy tehetetlen öregember, akinek fogytán az ereje – mondom hidegen, mintha a moziműsorról beszélnék. – Vak, süket és néma.” A megélt kilátástalanság mondatja a főhőssel ezeket a mondatokat.
„Az antiszemita nem meggyőzhető és nem lehet jobb belátásra bírni. Hivatkozhatunk a lelkiismeretre, a tízparancsolatra, a felebaráti szeretetre, mit sem ér, a butaság lesújt, mint a bárd” – hangzik el a gyermek főhős eszmélései közepette.
A Semper idem című regényt áthatja a közép-kelet-európai világlátás, a groteszk és ironikus gyermeki és emberi eszmélés és optimizmus. A mindig ugyanaz dokumentálása…
Sokat idézett regénye a kortárs szerb irodalomnak, és sikeresen már színre is vitték.
Đorđe Lebović: Semper idem. Fordította Radics Viktória. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2021
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)