nem történt semmi
ágak csendjébe kapaszkodnak a hangok
a kert felől lopakodnak
az estével füstszínre váltanak
Tatjána Anyeginre gondol
százszor látott,
messzehangzó ebek
határolta pusztaság
ég kiterített ívén
a felhők mint tintapacák
‒ távolságkalitka ‒
hogy szabadulj
zárt falak közé
elhagyott házba lépsz
elmúlt szobákba
teret képzelsz, nagy kiterjedést
egy könyv
egy kép
egy karosszék
‒ mert a képzeletnek tárgyak kellenek –
próbálod letapogatni a lelket
de hiába, mind súlyos kő
legfeljebb egy fényfolt rebben
ahogy az ablakon
rézsút benéz az ottfelejtett
tavaszi délután
hiába méred
a karszékbe ülve
egy másik test körvonalait
este lesz megint és
az ajtón kilépve
rád zárul a távolság
Csajkovszkij: Október
nem történt semmi
ágak csendjébe kapaszkodnak a hangok
a kert felől lopakodnak
az estével füstszínre váltanak
‒ sötét csendágak ‒
két hang közötti csendet méred magadban
törékeny ágain egyensúlyozol
egyre fennebb, messzebbre
‒ üvegcsend ágak –
keresztezett üvegtiszta ég
hangbozót
a hangbozótba bújva
a csendre fülelsz
miközben tudod
a csend csak az akarat
zaját erősíti fel
a zuhanás sebeiből
felállva mégis
magad is zajt mímelve
mész tovább
nem történt semmi
a csend üvegágai széttörtek