a szél meglebbenti hajad, sötétzöld
szoknyádat. Visszanézel rám, tudod,
ott állok a buszmegállóban és elkísér
tekintetem. Kezemben vérpiros violatőr.
Az emlékkönyv mindig a te nevednél nyílik.
Egy régi képen már majdnem befordulsz
az utcasarkon, de rám még visszanézel.
Ősz van. Sötétbarna és hűvös a Nyitra,
a szél meglebbenti hajad, sötétzöld
szoknyádat. Visszanézel rám, tudod,
ott állok a buszmegállóban és elkísér
tekintetem. Kezemben vérpiros violatőr.
Ha úgy lehetne, ahogy nem lehet már,
megállnál ott, ahol még lát a szívem,
és semmi mást, csak egy apró jelet
ott hagynál nekem a megáradt időben.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)