Rátelepedett az éjszaka a Lefőtt zacc kávéházra, s szemközt kigyúltak az Órához címzett kocsma lámpásai, ahol az idő mindig öt perccel előrébb járt. Egy kocsi zörgött a macskaköveken, és a kávéházban már csak két kipirosodott, hagymázas képzeteit önkívületben soroló poéta görnyedt az asztalok fölött.
Gida Gerzson, mint azt Óbudán híresztelték volt, nem szerette túlságosan az asszonyi népet. Ha Orsolya, a Lefőtt zacc kávéház kasszírnője teendői végzése közben az asztalok körül munkálkodott, és hátsó fertályát ez okból a kávéházi aranygombú szerkesztők, bolygó poéták és ágrólszakadt hírlapírók felé fordította, Gida Gerzson mindig elsőként húzta fejére az Igazajkú Hírmondó lepedőnyi hasábjait. S ha Orsolya éppen a kasszalap fölé görnyedt a fizető vendégek fogyatkozása iránti bánatában, mégpediglen annyira, hogy kerekded mellei vékony burkukat megelégelve csakhogynem előbuggyantak rejtekükből, Gerzson heves, már-már fuldokló krákogással adta a kasszírnő tudtára irodalomhoz szokott szemek ellen vétett merényletét.
Mikor a vacsoraidő eltelt, és a főszerkesztők meg a nyomdászok a hering, véres hurka vagy debreceni kolbász elfogyasztása után Kersántzhoz vagy az Orfeum-kávéházba távoztak, hogy tovább hizlalják az este vigalmait, Gerzson még javában az asztalnál gubbasztott, és szúrós szemeket vetegetett a pultot törölgető Orsolyára. Kicsiny ember volt Gida Gerzson, hordónyi hassal és hosszú, vézna tagokkal. Feje búbját gyéren fedte a ritkás fekete haj, az unatkozó kávéházi vendégek egyenként leszámolták, s ha teendőik engedték, még számon is tartották minden egyes szálát. Otromba egy betűszedő volt Gida Gerzson, gyakorta rámorrant a jó kedélyű hírlapírókra, különösen, ha túl hangosan merészeltek számolni, s olykor még a főszerkesztőket sem kímélte. Az orrán ellenséges pápaszem villogott, mélyen meghúzódva a bokros szemöldökök alatt.
Rátelepedett az éjszaka a Lefőtt zacc kávéházra, s szemközt kigyúltak az Órához címzett kocsma lámpásai, ahol az idő mindig öt perccel előrébb járt. Egy kocsi zörgött a macskaköveken, és a kávéházban már csak két kipirosodott, hagymázas képzeteit önkívületben soroló poéta görnyedt az asztalok fölött. Gida Gerzson a Hírmondó sarkát gyűrögette gyötrelmében, és villogó szemével üldözőbe vette a kontárokat. Orsolya elkezdte leszedni az asztalokat, bágyadt tekintete minduntalan a sarokba révedt, szőke hajfonata kiszabadult a fejkendő alól. Gerzson alig hallhatóan felmordult. A poéták szétrebbentek a kasszírnő álmos közeledésére.
Ahogy kettesben maradtak, Gerzson az asztalra csapott.
– Orsolya! – morrantotta keserűen.
A kasszírnő megemelte szép aranyhajú fejét, aztán sorban eloltogatta a lámpásokat. Megadóan foglalta el a helyét Gida Gerzson ölében.