de már csak a perzselő sugarak
éreztetnek bennem valamit:
szerintük jól áll nekem a sárga,
de a barnával csak óvatosan.
mit mondjak?
még a levegő is aszalódik
körülöttem.
sziromtüskék
kicsi voltam, de
talán neked még mindig
annak tűnök.
gyöngének, törékenynek,
olyan kis mihasznának.
de talán még mindig
neked van igazad.
testem nyúlni kezdett,
a karjaim meg összefonni egymást –
a tükörbe kapaszkodom.
de már csak a perzselő sugarak
éreztetnek bennem valamit:
szerintük jól áll nekem a sárga,
de a barnával csak óvatosan.
mit mondjak?
még a levegő is aszalódik
körülöttem.
nincs olyan ír,
amely újból szirmokká
tenné a tüskéimet.
így maradok dísznövény
az ablakodban.
kár, hogy nem
vagyok műanyagból.
hidrofób
még mindig nem tudsz úszni.
belém fulladsz, valahányszor
csobbanni szeretnél.
pedig igazán könnyed vagyok:
akadálytalan vízözön.
míg másoknak életet,
reményt, szabadságot,
neked félelmet,
rettegést, halált osztok –
noha a paklit jól megkevertem.
a felszínem alatt megbúvó
titkaim, miket én csak
vízinövényeknek hívok,
lyukat hagynak az úszógumin.
lehet, hogy félsz,
én is szoktam néha saját magamtól.
egy életem, két végletem:
eső idején túlcsordulok,
anélkül lassan elmúlok.