Csöndkertjében csöndvirág,
csöndkoronás nyurga fák.
Feje fölött csönd a lámpa,
feje alatt csönd a párna.
Sóhajtündérke
csodás rokolyája,
anyaga selyem:
bodzafa virága.
Csupa csillag-csipke
lengedező fátyla,
harangvirágszirom
könnyű topánkája.
Holdudvarháznak
ablakában látod,
onnan szemléli
az egész világot.
Sóhajtündérke,
szellő a párnája,
köröz fönt a hajnal
szárnyait kitárva...
Csöndtündér, Csöndtündér,
Csöndországban csöndben él.
Csönddelbélelt szíve-lelke,
Csöndvárosban csönd a telke.
Csöndkertjében csöndvirág,
csöndkoronás nyurga fák.
Feje fölött csönd a lámpa,
feje alatt csönd a párna.
Csöndcsillámos minden álma...
Lássuk, mi van az álomládikóban:
álomfüzet, álomkönyv,
alatta meg álmoskönyv,
rajta pedig gyönggyé szikkadt
felhőfehér álomkönny,
színes álomképek, álompapírréteg,
álomálarc: kettő, álomkereplő,
álomceruza, álomlabda,
kissé kopott álombohóc-sapka,
álomüveggolyók: smaragdzöldek,
nefelejcskékek, bíborvörösek,
álomcsat, álomszalag...
Az álomládikón nincs lakat,
holdkeltekor minden álom,
ha szárnya van, messze röppen,
a szárnyatlan meg elszalad…
Ing, lengedez, hintázik,
csillagok közt ingázik.
Szárnyakat bont, máris rebben,
megpihen egy esőcseppen.
Virradatra csöndben vár,
zsebében papírmadár.
Ott ül egy kihajló ágon,
rá sem nézek, mégis látom.
Sárkányfejen áll
melyiken, vajon?
Sárkányfejmosás
sárkánykobakon.
Sárkányfejadag,
sárkányfej dagad.
Sárkányfejhallgató
sárkányfej hallgat, ó!
Sárkányfejtágító,
sárkányfej, ámító.
Sárkányfejgörcs,
sárkányfej, bölcs.
Sárkányfejbőség,
sárkányfej bő s ég
a vágytól, a vágytól,
a sárkány-honvágytól.
Hogyha holdraforgó volna,
a hold már nem szontyologna,
a csillagraforgó vidáman
lubickolna ragyogásban.
Volna nékem két barátom,
s eliszkolna nagy magányom.
A fénykereskedésben
mindenütt csak fények,
tetszetősek, szépek:
a falakon fényár, fényözön,
fénypászma, fénysáv
ím, ránk köszön.
A kedves eladólány,
őmaga is ragyog,
hát még a tükör
s a hatalmas ablakok...
Itt van az árukészlet,
változatos, bőséges,
rendre bemutatom,
a döntést rátok hagyom:
tasakokban pislákolás,
skatulyákban világolás,
palackokban villódzás,
zsákokban csillogás,
szikrázás, villogás,
ládákban csillámlás,
s egy-két sziporkázás.
A tündöklés elfogyott,
pedig mind selejtes volt.
Volt egyszer egy magas ház,
abban lakott Mitugrász.
Mitugrász és Mitugrászné,
pontosabban Mitugrászék.
Egész nap csak jöttek-mentek,
hangoskodtak, pöffeszkedtek,
a szomszédok rendre elköltöztek…
Már csak ők maradtak ketten,
feszítettek kint a kertben,
kevélykedtek, hencegtek,
vagy épp mellet döngettek,
dölyfösködtek, fontoskodtak,
kérkedtek meg páváskodtak…
Míg nem egyszer észbe kaptak:
végképp magukra maradtak.
Azóta sem jártam náluk,
talán született egy lányuk?
Ő a cserfes Mitugrászka,
Mitugrászék boldogsága?
Tőlük tanul kevélységet,
avagy most már szerénységet?
Keresd fel majd őket, vándor,
ha éppen arra bóklászol,
küldj hírt nekem a széljárással,
mi van a Mitugrász családdal!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 2-i számában.)