a sirályok mintha csak szertartást
végeznének a felszínen, felhőként
úszkálnának álomszerű látomásaim
között, ringatóznak régmúlt történetek
néma mélységei fölött.
i/ tócsatükör
Mély tócsa tükrén a fák közt két molnárka
szalad, kerülgetik a leveleket,
meg-megállnak,
kitartóan sodorja őket a szél
a pocsolya tükrén, a fák koronájának
tükörképén karcolatot hagynak,
a vizes homokon barázdabillegető
tollászkodik, drótszerű nyomokat hagy
maga után,
farktollai lesodornak néhány pitypang-
pelyhet, miközben a kis ejtőernyőket
csodálja,
váratlanul
a tócsa felé is tesz egy mozdulatot,
csőrével felcsippenti az egyik molnárkát,
és a lombok sejtelmes rajzolatán
koncentrikus köröcskék nőnek,
elsimulnál már végre te is.
ii/ tükörszertartás
Egy nap, amikor sirályok lebegnek
a zavaros víz felett, mintha szertartást
végeznének, mozdulatlan repülnek,
emelkedve zuhannának, akár
az ikaroszi képzelet,
folytonosan, fojtott fények közt
megnyújtott árnyak ülnek az üres
délutánban, szó sincs arról, hogy
ez lenne itt a tenger, megy le a nap,
a távol közelében
bármi lehetne, akár egy képzavar,
de csupán egy leengedett tómeder,
sehol egy ember, aki ha teheti,
örökre itt marad, ápol és eltakar,
a táj félig már enyém,
a többit hozzáképzelem, míg
ablakomba nem ér a hold,
újra egyszerű nem lesz minden
mozdulatom, akárha színes
olajfolt úszkálna végtelen,
a sirályok mintha csak szertartást
végeznének a felszínen, felhőként
úszkálnának álomszerű látomásaim
között, ringatóznak régmúlt történetek
néma mélységei fölött.
iii/ tavasztükör
A platánfa szomjas volt, ráhajolt a vízre
és beledőlt gyökerestől, egy másik társa
pedig csak látni akarta magát folyton
a víztükörben, ferdén nőtt a víz fölé,
és úgy figyeli az évszakok változását
ötvenöt éve már,
minden évszak tetszik neki, minden
évszakban tetszik magának, mégis
azt mondja szépen hangsúlyozva
víztükörképének, legalább száztíz éve
próbálom eltitkolni, amit nem lehet,
május a legszebb hónap.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)