kilépek az ajtón,
részeg keselyű köröz a várban,
lelki béke legel a háztetőn,
a pillanat remeg a retinámban
kilépek az ajtón,
részeg keselyű köröz a várban,
lelki béke legel a háztetőn,
a pillanat remeg a retinámban
s egy nemzet vergődik vérben
és sárban
édes füst, mint rózsaszín kámfor,
kékbe öltözik az ablakpárkány,
olcsó vendéglőben fogan a gondolat,
kikövezett út vezet a mélybe,
és hogy a szomszédasszony mi végre
játssza az Istent, amikor
bombák hullanak az égből…
és senki se hallja a fák suhogását
úgy, ahogyan én
aztán könnyek közt veszem tudomásul,
hogy a körúton sárga villamos
maradványait eszi a rozsda,
míg a sarkon túl kóbor járatok
lomha robogása emlékeztet a csókra,
ami az első lövéssel egy időben csattant el –
s mindketten tudtuk, hogy elkezdődött
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)