Erdős ormok alján völgyi sík felett
Siető kis csermely kunyhóhoz vezet.
A kunyhó ledőlne, hogyha régi fák,
Régi ismerői, nem támasztanák
Az erdei lak
(Költői verseny Petőfivel és Tompával)
Erdős ormok alján völgyi sík felett
Siető kis csermely kunyhóhoz vezet.
A kunyhó ledőlne, hogyha régi fák,
Régi ismerői, nem támasztanák;
Kéményén a fecske bizton száll bele,
Hisz csak olykor-olykor füstöl tűzhelye.
Ily szegény tanyához minek a sövény?
Csak azért, hogy ágas-bogas tetején
Elmulasson egy két jókedvű madár,
Mely a tüske közt is fütyörészve jár.
A tavasznak még csak első híre jött,
S a vityilló népe már kiköltözött, -
Síró gyermekestül künn lesz alkonyig.
Zugban a komondor mélyen aluszik.
Közelebb csak, édes zengő madarak,
Üres a ház, meg nem háborítanak.
Készülj új dalokra, kicsi zenekar,
A tavasz ha eljő, szép zenét akar;
Népszerű király az, merre csak halad,
Ily szegény tanyákat is meglátogat.
Lengyel vándordala
Elhagyám én a hazának
Rónatájait,
Hol nagy sírhalom takarja
Üdvöm romjait.
Hol nagy sírhalom terül el
Jó szülőimen,
Hő szerelmem angyalán s egy
Elhalt nemzeten.
Társul a zarándokútra
Kínos érzelem -
Fájdalmas emlékezésnek
Búja jött velem.
Mely megértené e keblet,
Nincsen oly kebel -
Szívlantom zenéje visszhang
Nélkül lebben el!
Itt állok, miként szomorfűz
Téli zord napon –
Nem virul reménylevél el –
Száradt ágimon.
Hátha eljő és ölébe
Zár a jól halál,
Melynek karján szívem nyugtot
És hazát talál:
Lesz-e szem, mely sírlakomba
Könnyezőn lenéz?
Mely reám maroknyi földet
Szórjon, lesz-e kéz?
Késő
Lány, ki vándorénekimnek
Szívben adtál lakhelyet,
Míg az, által melegülve,
A költőért felhevülve,
Szerelemre gerjedett:
Olvasó pillantásodra
Hő választ nem küldhetek,
Hisz, mely édes volt az ének,
Ez a lantos kedvesének
Ajkán édesűle meg.
Pákh Alberthez
Te ki mindig csak kacagtál
Minden földi bohóságon,
Mit mondasz majd, ha elmondom
Új-budai boldogságom?
Nem mozdulhatok, csak kínnal
Pillantgatok jobbra-balra,
Verset írnék unalmamban
Minden zugban a kőfalra.
Szén csak volna, kőfal nincsen,
Lakásom csupán faházban,
S testem a magas szerencse
Tartja fogva forró lázban!
Téged a víz vitt a jégre;
Engem a nap perzsel, éget,
Ördög tudja, hogy mi célból,
Ördög tudja, hogy mi végett.
Itt a hol sürögni kéne:
Heverészek, pénzem nincsen;
Hírt hazámból nem hoz senki,
S ott van eltemetve kincsem.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)