Kerényi Frigyes | Versek

Bék Timur 2022. június 10., 07:38

Erdős ormok alján völgyi sík felett
Siető kis csermely kunyhóhoz vezet.
A kunyhó ledőlne, hogyha régi fák,
Régi ismerői, nem támasztanák

Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény IV.

Az erdei lak
(Költői verseny Petőfivel és Tompával)

Erdős ormok alján völgyi sík felett
Siető kis csermely kunyhóhoz vezet.
A kunyhó ledőlne, hogyha régi fák,
Régi ismerői, nem támasztanák;
Kéményén a fecske bizton száll bele,
Hisz csak olykor-olykor füstöl tűzhelye.
Ily szegény tanyához minek a sövény?
Csak azért, hogy ágas-bogas tetején
Elmulasson egy két jókedvű madár,
Mely a tüske közt is fütyörészve jár.
A tavasznak még csak első híre jött,
S a vityilló népe már kiköltözött, -
Síró gyermekestül künn lesz alkonyig.
Zugban a komondor mélyen aluszik.
Közelebb csak, édes zengő madarak,
Üres a ház, meg nem háborítanak.
Készülj új dalokra, kicsi zenekar,
A tavasz ha eljő, szép zenét akar;
Népszerű király az, merre csak halad,
Ily szegény tanyákat is meglátogat.

 

Lengyel vándordala

Elhagyám én a hazának
   Rónatájait,
Hol nagy sírhalom takarja
   Üdvöm romjait.
Hol nagy sírhalom terül el
   Jó szülőimen,
Hő szerelmem angyalán s egy
   Elhalt nemzeten.
Társul a zarándokútra
   Kínos érzelem -
Fájdalmas emlékezésnek
   Búja jött velem.
   Mely megértené e keblet,
Nincsen oly kebel -
   Szívlantom zenéje visszhang
Nélkül lebben el!
   Itt állok, miként szomorfűz
Téli zord napon –
   Nem virul reménylevél el –
Száradt ágimon.
   Hátha eljő és ölébe
Zár a jól halál,
   Melynek karján szívem nyugtot
És hazát talál:
   Lesz-e szem, mely sírlakomba
Könnyezőn lenéz?
   Mely reám maroknyi földet
Szórjon, lesz-e kéz?

 

Késő

Lány, ki vándorénekimnek
   Szívben adtál lakhelyet,
Míg az, által melegülve,
A költőért felhevülve,
   Szerelemre gerjedett:
Olvasó pillantásodra
   Hő választ nem küldhetek,
Hisz, mely édes volt az ének,
Ez a lantos kedvesének
   Ajkán édesűle meg.

 

Pákh Alberthez

Te ki mindig csak kacagtál
Minden földi bohóságon,
Mit mondasz majd, ha elmondom
Új-budai boldogságom?
Nem mozdulhatok, csak kínnal
Pillantgatok jobbra-balra,
Verset írnék unalmamban
Minden zugban a kőfalra.
Szén csak volna, kőfal nincsen,
Lakásom csupán faházban,
S testem a magas szerencse
Tartja fogva forró lázban!
Téged a víz vitt a jégre;
Engem a nap perzsel, éget,
Ördög tudja, hogy mi célból,
Ördög tudja, hogy mi végett.
Itt a hol sürögni kéne:
Heverészek, pénzem nincsen;
Hírt hazámból nem hoz senki,
S ott van eltemetve kincsem.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)