És ahogy ott ült azon a pár
négyzetméteren,
érezte, miként önti el
a magatehetetlenség,
a fáradtság mivoltja,
ahogyan embert még sosem.
Ránculó
És ahogy ott ült azon a pár
négyzetméteren,
érezte, miként önti el
a magatehetetlenség,
a fáradtság mivoltja,
ahogyan embert még sosem.
Ezt érezte.
A bláz beleitta magát
kopott kalapja szövetébe,
tépkedte ránculó kezéről
a hámlót,
számolta a perceket,
mikor lesz már vége,
ez is egy újabb nap,
lélegezte,
ma lett kilencven,
lefőtt a kávé.
Ismételte,
aztán csak
lehunyta a szemét.
Befejezetlen mondatok
(Annyi, mint)
Várakozom.
Örökké, csak.
Annyi, mint
időt tölteni.
Kitölteni idővel
a kitölthetetlent.
Végtelent
képzelni,
Á, még van bőven.
Húszas,
harmincas,
negyvenes,
s így tovább.
Ránculás,
szívfájdalom.
Pár perc és.
Kicserélődött egy újabb perc.
Piros lámpa
A félelem elemi részem.
Valahogyan a kint elvillanó
villamosok is azok.
Emberek ülnek benne,
látom az elmosódott
kontúrjaikat,
ahogyan
az a lány
rágja a körmét,
papírokat lapozgat,
majd az órájára néz,
felsóhajt.
A villamos elindul,
az ez idáig álldogáló
piros lámpa előtt.
Bennem marad a lány körömrágása,
A félelme elemi része.
A villamos áll.