Ilyés Krisztinka | „A világhoz most valami egyéb talál” – recenzió Péter Beáta kötetéről

Ilyés Krisztinka 2022. július 08., 08:07

Péter Beáta több esetben is reflektál arra a változásra, mely a megromláshoz, az emberi lélek elszegényedéséhez vezet – a rohanó, türelmetlen „világhoz most valami egyéb talál” (A szőnyegkészítő), a fejlődéshez szükséges elektronikai eszközök egyúttal megvonják tőlünk azt a varázslatot, amire csakis az emberi lény képes: érezni és csodálni az önkeresés minden pillanatát.

Az újságírás, a publicisztika mindmáig hatást gyakorol az irodalomra, s az irodalom maga is ki-kiegészíti, dorgálja a hírlapok íróit. A világ évről évre, napról napra fejlődő, történésekben kíméletlen állapota szinte megköveteli, hogy a másodpercre pontosan változó újdonságokat valamilyen formában magunkba szívhassuk. A ma társadalma – talán feszültségéből adódóan – mindig naprakésznek mutatkozik, s információforrásaink ugyan nem épp a megfelelőek, rendszerint túladagoljuk magunkat a lehető legtöbb tudnivalóval. A XXI. század eszközei megengedik azt a csábítást, hogy gond nélkül megismerjünk történeteket – olyan történeteket, melyekben a bizonyos énkép nem önmagára ismer, hanem elvágyakozik, tátong a mélységben, kapálózik, és (sajnos) megannyiszor örökre el is süllyed. Az internet világa nem törődik a bukás lehetőségével, az önkeresés korántsem kerül olyan fókuszpontba, mint ahogyan azt a külvilág elhiteti – hiszen ezek a bizonyos történetek illúziószerűek, teljesen ellentmondanak a valóságnak. A lehetőségek társadalma – miközben útjára lép az univerzum meghódítására – elveszíti önmagát, s ezzel azt a szenvedélyét is, amely eddig kitöltötte az űrt: a keresés folyamatát.
Az irodalom és publicisztika összjátékából alakult ki a tárcanovella műfaja, mely egyszerre szórakoztat és közöl információt a mindennapok nyüzsgéséből, s mely mai napig is felveszi a harcot a hírportálok valamennyi álinformációjával. Az irodalom jellegét tekintve nem a megtévesztő és valótlan ismeretek válnak ellenszenvessé a különböző orgánumok hasábjain (bár sokban befolyásolja), hanem az a mennyiség és atmoszféra, melyet az olvasó (adott esetben hallgató) erőltetve sem tud befogadni. A tárcanovella többet tud a mai gyorsbillentyűknél: körültekint, rácsodálkozik és megismer – hiszen a hétköznapok apró rezdüléseit mára már csakis a művészeteken belül, s így a papírlapok (irodalmi portálok) sorain keresztül érhetjük tetten.
Ehhez hasonló magyarázattal indít Péter Beáta Ez több lett. Maradhat? című 2020-ban megjelent első könyve; a kötetkezdő rövidpróza Sztanyiszlávja az íráson keresztül lesz mindenkié, s az írót olvasók pedig így teremtik meg önnön, valódi életüket. „Ez kell a ma emberének, hogy visszataláljon önmagához, mert egy őszinte emberi hang képes megváltani a világot – mindenkinek a saját, kicsiny világát.” (Sztanyiszláv most már örökre elfoglalt) Az írás és olvasás párosa létrehoz egy olyan ragaszkodást, mely kétségtelenül létszükségletté alakulhat – s mint ilyen, segít kiutat találni mindabból az összecsomósodott ismeretkupacból, amely az emberi létkeresést és öntudatot fordítja visszájára.
A hetvenhárom tárcanovellát tartalmazó kötet mozaikdarabokból építi fel az emberi társadalom legkülönlegesebb, s mégis legkevésbé kiemelt pillanatait, történeteit. Az írónő nem fél rámutatni olyan momentumokra, amelyek kikandikálnak az életünkből, s amelyekkel a legegyszerűbb napjainkat is rávetíti a bizonyos vászonra: ilyen az életünk, ettől sohasem szabadulhatunk. Igaz, olykor elfelejtjük, hogy az Úr saját képére formált, elfelejtjük milyenek is vagyunk valójában (Fohász), s mindeközben elfogadjuk a változást körülöttünk, magunkban, de – s talán ez a legfontosabb – nem engedjük, hogy e hirtelen hullám elragadja előlünk a történeteket, történeteinket. Péter Beáta figyelt erre a vízfodorra, s még a part fele, kievickélés közben magára aggatott néhányat az említett történetáradatból.
A kötet jobboldali fülszövegén így mutatják be az írónőt, azontúl, hogy publicisztikával és szépírással is foglalkozik: „Egyébként anya, társ, gyermek, rokon, barát és jószomszéd.” Ez több szempontból sem elkerülendő, hiszen a tárcák világa és nézőpontja besorolható egy-egy szerepbe: az elbeszélő hol anyaként, szomszédként, vagy épp újságíróként jelenik meg, olykor egybefonódva mindként – ezek a szerepek megidézik az életünk azon részét is, amelyre eddig egyáltalán, vagy kevésbé tudatosan figyeltünk. A szövegek között viszont akadnak olyanok is, melyekben külső szemlélő mesél emberekből, művészekről, nagyszülőkről, a múltról és a jelenről, mindenről, ami hozzátartozik egy életközösséghez, s melyre – emlékeztető jellegéből fakadóan – szükségünk is van. Talán az újságírásnak köszönhető, hogy az írónő ennyire részletesen, minden apró rezdülésre figyelve ábrázol olyan történetfoszlányokat, amelyek egy életút kiszakított darabjai, s melyeket épp ezért sem elkezdeni, sem lezárni nem lehet, csupán bepillantást nyerni egy-egy kiskapun. Szépen megrajzolja ezeknek a bepillantásoknak a vegyületét, s minden ilyen befogadott és felfigyelt pillanat kivetülését érzékeljük valamennyi tárcában is. Kiemelten kedves történet a fiatal festőé, aki múzsáját nem egyetlen egy ember személyében látja: „a homlok, az orr, a fülek mind más-más személytől vannak kölcsönözve”. Így van ez az Ez több lett. Maradhat? tárcakötetben is, Udvarhely és Csíkszereda környéke, falu és város, dolgozók, nyaralók és furfangos székelyek együtt, közösen építik fel azt a világot, melyben a puzzle-darabok nem hiányoznak, csak jó helyre kell illeszteni a végeredmény érdekében.
Péter Beáta több esetben is reflektál arra a változásra, mely a megromláshoz, az emberi lélek elszegényedéséhez vezet – a rohanó, türelmetlen „világhoz most valami egyéb talál” (A szőnyegkészítő), a fejlődéshez szükséges elektronikai eszközök egyúttal megvonják tőlünk azt a varázslatot, amire csakis az emberi lény képes: érezni és csodálni az önkeresés minden pillanatát. Napjainkban már belemosódtunk az élettelen, végtelen kövületekbe, s nem vesszük észre, mellettünk oson el az a sok rezdülés, mely kifejezetten nekünk lett megteremtve. Erre mutat gyógyírt a szerzőnő, könyvében egy univerzum tömörül össze, s bármilyen állapotba is legyünk mi olvasók, biztosan tartogat számunkra egy helyzethez illő történetet, mellyel ismét visszarepülhetünk a világ valamelyik valóságos, lélegző szegletébe.