„A béke harcosainak seregében” –
Imre, ez egészen felemelő.
Halál a jobb-és baloldali elhajlókra (is)!
Legyen – van! – mit szavalni tűzről pattant
unokáinknak is dicsfényes vénkorunkban
Mikor a láthatáron megjelent
vörösnyakkendős gyerekkor reggelén
a békeharcosok pompás serege
élén a legelszántabb verekedőkkel,
élén a legfaszább vívóbajnokokkal,
féktelen habzó szónoklatokkal
és a duplaszájú s -tollú poétákkal,
tízkörömmel fel-fel-feltörekvő
legeslegesleg katonáival – –
– még az igazak is elkábultak
a dicsőség cirkalmazott, díszkapus
ígéreteitől és vastagon bűvölő
bukszáitól.
„A béke harcosainak seregében” – írta
Tompa László költő, magasba emelve
örökké komor tekintetét az udvarhelyi
búskomor őszben…– –
– de mégis, inkább Horváth Imre bácsi,
a későbbi örökifjú Nagyváradon vagy hol,
egy Körös-parti cukrászda ihletett és
cirmos teraszán, némi lelket adó
konyakokkal-rumokkal bratyizva,
jól megnyomva teremtő ceruzáját és
büszkén fogadva – most és bármikor! –
egy főszerk. elvt. felemelő szárnyas szavait,
kérését és sokat ígérő ajánlatát,
egyenesen az Utunktól, direkt Kolozsvárról,
a Szentegyház – bocs’: Március 6. – utcából:
„Szükség van Rád mindig, Imre! Szükség
a tankönyveinkben, s mindenütt. Írjál!
Hadd szavaljon Téged Irénke Tordán
– Emlékszel Irénkére? Hogyne emlékeznél! –
és Régenben, Vásárhelyt, Szeredában,
Gyergyóban, s persze Váradon! –
és mindenüttt szerteszép hazánkban!
S hadd faragják a mi derék fiaink
épp szavai nyomán, a Béke kardjait!
(Bicskával, fűzfából a legegyszerűbb!)
De csak ha jól megtanulták a leckét, és
álmukban is felmondják bátran s lelkesen
az eReMPéKáBé tagjainak hibátlan névsorát!
S ahogy írod – vagyis írjátok. Írjuk! –:
„Ne mondd: hogy ünnep van vasárnap.
Ne mondd: ma épp ebédre várnak…”
Jól tudjuk, Imre, nincs kifogás! Csak
halál van a háborús uszítókra!
És ne feledd: Tito ma már nem elvtárs. Marsall –
az imperializmus láncos kutyája.
A jugoszláv népek véreskezű hóhéra!
S éber is légy: Pauker Anna s Luka László
már nincs a válogatottban. Imre, ne igyál!
Lebegjen előtted: MÁR Lukafalva sincs*
.
„A béke harcosainak seregében” –
Imre, ez egészen felemelő.
Halál a jobb-és baloldali elhajlókra (is)!
Legyen – van! – mit szavalni tűzről pattant
unokáinknak is dicsfényes vénkorunkban,
amikor, ahogy mondtam… Szóval, csak így tovább!
Amikor tehát Mi harcba szállunk a világ-
békéért, kő kövön, szív szíven nem marad.
A háborús uszítók bele kiontva.
Beszakadt dobhártyák, kifordult szemek
– úgy kell nekik! –, mikor a láthatárokon
– Imre! – MI MEGJELENÜNK.
Bárhogyan száll már az idő – nekünk repül.
Hiába homályosul az obsitos emlékezet,
mindörökre legjobb lesz és győzedelmesebb
– említettem már! – a somfa kard.
Elvt. üdv., Imre! Horváth elvtárs, előre!
Ui.:
És ha mégis Tompa írta, s nem Te –
annyi baj legyen!!!
* Az ősi Lukafalva nevet 1952-ben Dózsa Györgyre változtatta a román kommunista hatalom azután, hogy Luka László (románul Vasile Luca), a faluval amúgy semmilyen kapcsolatban nem álló pénzügyminiszter kegyvesztetté vált. (Szerk. megj.)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)