Papp Attila Zsolt | Versek

Papp Attila Zsolt 2022. július 19., 10:33

A pavilonban összetapadva
rángatóznak szerelmes árnyak egy
magunk mögött hagyott életből.
Dohányfüst száll a hűvös ég alatt,
odabenn, az ablakon túl pereg
egy némafilm a családtagjaimmal.

Incze Mózes: Esszencia (100 × 120 cm, 2020)

Nem dédelgetik halálukat

Azokhoz szeretnék csatlakozni, akik
még tudják, hogyan kell elhagyni egy
szobát. Akik emlékeznek, milyen egy
megáradt folyó, amint közeledik.
Akik látják, milyen közönyös irántunk
egy magára hagyott kert, és egykedvűen
hallgatják a pengék suhogását felette.
Felismerik az éppen elmenőket,
de nem ragadnak be az útvonalba.
Nem dédelgetik halálukat, bár az
egyetlen, ami igazán az övék.
Azok közé tartoznék, ha lehet,
akik érzik, hogyan kell belépni egy
kertbe, ahonnan eltávoztak mások.

 

Sorok egy becsukódó könyvből

A harmadik világháború előtti
utolsó este egy másik kertben ért,
kilátással a közeli hegyekre.
A hegyek maradnak meg legtovább,
kontúrjaikat vesztik, és útra
kelnek a sötétben észrevétlen.
Lélegzik az udvar, emelkedik
kétoldalt a pára – oromdíszek
egy antikizáló homlokzaton.
A pavilonban összetapadva
rángatóznak szerelmes árnyak egy
magunk mögött hagyott életből.
Dohányfüst száll a hűvös ég alatt,
odabenn, az ablakon túl pereg
egy némafilm a családtagjaimmal.
Ha nem lennének itt a gyerekek,
legszívesebben kiülnék veled
arra a padra, és ott várnám meg,
míg ránk omlik a súlyos éjszaka.
Felszívódnánk a talajban, mint a
holtak, időnket megelőzve, de
hogyan találnának meg vándorló
emlékeink a lampionok alatt?
Mondanék valamit, sorokat egy
lassan becsukódó könyv lapjairól
– mindez ilyen magától értetődő.

Porszívóztam otthon, arra gondolok,
szépen, alaposan kitakarítottam
a lakást, minden a helyére került
végre. Félelmek, árnyékok, álmok,
egy sem rekedt a sarokban. Vége
a hülyeségnek, lányok, hazamegyünk.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)