Hallgattam, ő utazott.
Mezítláb futott egy zuzmós
tundrán, átkelt egy kaktuszligeten.
Leigázva
Egykor mohón nyelt, mint a futóhomok.
Amikor meglátogattuk, érintetlenül hevert
az ölében a tálca.
Megszólalt volna végre, de kárminvörös sugárban
tört fel belőle a hányadék.
Megátkozott Trevi-kút volt,
hol az összes pénzérme hiábavaló.
Tudta, már nem tér vissza többet.
A lábainál leigázva feküdtek a tritónok.
Márványtorzók hidege
A homlokát törölgettem,
öklendezett az átizzadt
lepedők szagától.
Hallgattam, ő utazott.
Mezítláb futott egy zuzmós
tundrán, átkelt egy kaktuszligeten.
Függőkertek maradványai között
rejtőzött, ahol túlérettek a gyümölcsök,
és a víz kristálytiszta, ahol madárcsontokkal
tölti meg ékszeresdobozát, ahol az ujjaiba
hasít a márványtorzók hidege.
És még itt sem tudta elkerülni a halált.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)