A madárház lakói és a kalitkából kiröppent házlakók nem egyszerű állatábrázolások – felismerjük bennük magunkat, felismerjük bennük egymást. Önarcképek? Létértelmezések? Imádságok? A kegyelem arcai.
Szemadám György képein az idő furcsa pályán fut – Hans Holbein és Marcel Duchamp az idők messzeségéből is megidézhető egy sakktábla mellé; Magritte, Vermeer, Dalí, Dante és Vergilius tekintetének ívét látjuk ismét. Szerepek, alteregók, mesterek és vitapartnerek.
A történelem is a személyesség által van jelen, egykori férfiak családi albumból ismert szelíd tekintete néz ránk, nem a politikusportrék tekintélyt sugárzó döntéshozói, nem a lövészárkok mocskában vérző sebesültek, mégis tudjuk, hogy a háború hányukat elragadta.
„Tekintsetek az égi madarakra” – mondja Jézus az aggodalmaskodóknak. A tanítás szerint a gondviselés bizonyosságát láthatjuk meg általuk, de annyi minden mást is megérez az ember, ha a madarakat figyeli. Szabadság, szépség, törékenység. Isten jelenlétét láthatjuk egy-egy madár röptében is. A tudomány is sokat tud róluk, az ornitológusok a fajta leírása mellett a szokásaikat is ismerik ezeknek a parányi énekeseknek vagy veszedelmes suhogású ragadozóknak, de legtöbb ismeretet talán nem is a lexikonok és madárhatározók őrzik, hanem az emberi lélek. Ezt a tudást és ezt a felismerést közvetítik Szemadám György képei is. Itt egyszerre érhető tetten az egykor ornitológusnak készülő fiatalember tárgyi felkészültsége és az Istent szólongató bölcs játékos kedve, amikor olykor nem létező madarak is feltűnnek a festményeken. A madárház lakói és a kalitkából kiröppent házlakók nem egyszerű állatábrázolások – felismerjük bennük magunkat, felismerjük bennük egymást. Önarcképek? Létértelmezések? Imádságok? A kegyelem arcai.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 28-i számában.)