A gyergyószentmiklósi kulturális fesztivál különböző művészeti ágak összevont változatának is teret adott augusztus első hétvégéjén. A Színház- és könyvudvar az irodalmi alakokat és a zenei hangszerelést több esetben is egyidőben jelenítette meg a színpadon. Voltak viszont olyan vendégek is, akik személyében egyszerre egyesülnek ezek a világok. Kollár-Klemencz László író, filmrendező, és az idén búcsúkoncertet adó Kistehén zenekar frontembere Juhász Anna vendége volt.
Az énekes egy szál gitárral ült a hallgatóközönség elé, Juhász Anna kérésére pedig Kemény István A méhész című versfeldolgozással indult útjára a kedélyes beszélgetés.
– idézi meg Juhász Anna a legutóbbi, Öreg Banda címen ismert kötetét. Juhász Anna Kollár-Klemencz László novelláit, családregényeit és a dalait is a szeretetéhségként, a szeretet megmutatásként értelmezi. Éppen ezért tette fel a kérdést arról, miképp kapcsolódik, illetve kapcsolódhat össze az ember a környezetével, egy másik emberrel, a zenével, vagy hogyan találkozhatnak egy családban a generációk.
A könyv az 1800-as évek közepén indul, amely több történetet is összevon: „egy zenekar történetéről van szó, de ott van benne egy család története, az mögött pedig egy falunak a története is” – jegyzi meg a regény írója. Az ebben a korban élő családokat még az jellemezte, hogy a tíz-tizenkét megszületett gyerekből csupán három-négy maradt meg. Hozzá kellett szokni ahhoz az állapothoz, hogy a szülők elveszítik gyerekeiket, ehhez pedig különleges érzékenységre van szükség. A lelki túlélést a nem szeretés, a távolságtartás biztosította. „Milyen erő, kép vagy vákuumállapot lehet az, amikor nem teheted meg, hogy szeresd a saját gyermekedet?” – kérdezi maga az író is.
Juhász Anna szerint egy életművet, egy kötetet úgy lehet jól megismerni, bemutatni, ha teljesen véletlenszerűen választunk ki belőle részleteket, mert – mint mondja – nagyon sok rétege lehet egy versnek, könyvnek, szerzői életműnek. Az Öreg Banda szépen reflektál erre, ahogy több minden épül(het) egymásra: családtörténet, fájdalom és veszteség, történelem és a zenéhez való viszonyulás is részesei Kollár-Klemencz könyvének. Juhász Anna arra is kitért, hogy az énekes és író egyvelege két személyiséget, két embertípust is létrehoz: egyrészt van az elmélyült, elvonult könyvíró, aki benne van a természetben és felmutat olyan témákat az olvasóknak, amely nem mindennapi mélységről árulkodik, mindeközben viszont ott van egy színpadon álló zenész is, aki talán egy teljesen más habitusú életet él.
Kollár-Klemencz László a szeretetfogalmat visszafordította maga felé:
A szeretet teszi biztossá abban, hogy egy rossz helyzet is jóra fordulhat, és ebből az aspektusból alkot, így viszonyul a zenéhez és a családjához is. A Magvető Könyvkiadótól Dávid Anna egyszer így jelzett vissza a zenész bizonytalanságára „Laci ne aggódj, ez tele van szeretettel.”
Visszatérve Juhász Anna meglátására, a zenész csak félig ad igazat az irodalmárnak – úgy érzi, hogy az alkotáshoz nem minden esetben szükség az elvonulás. Az Ördögkatlan fesztivál ideje alatt esténként fellépései voltak, viszont napközben dalszövegekkel foglalkozott.
Az alkotás folyamatát különböző, egymásra tevődő szintekre bontotta: egyrészt mindig ott motoszkál benne valami, s az ebből létrejövő legelső fizikai szint az, amikor konkrét szavakká, mondatokká vagy akár dallamokká válnak a gondolatok. Ennek viszont van egy következő állomása: a szavak, dallamok érzéseket mozgatnak meg. A legalsó szintről ugyanakkor Kollár-Klemencz is egy megfoghatatlan, tudatalatti folyamatként beszélt. Ez az a szint, ami érdeklődést, nyitottságot generál, amely számára egy megfejtésre váró stádium lesz.
Az otthon kérdése mostanság nagyon sokat foglalkoztatja a Juhász Annát, ezért vendégétől Újhartyán hívószóval kért egy történetet. „Kovács Jancsiéknál, a Petőfi utcában délelőtt van. Anyukája épp egy zötyögős mosógéppel mosott a Trabant színű csempékkel borított fürdőszobában. Mi egy másik szobában ülünk: egy gitárszerű valami van a kezemben. A magnóból a The Beatles szólt. Én halandzsa nyelven ordítom a nótát, a többiek csak néznek. Kovács Jancsi édesapja az első szobában haldoklik. Alkoholista. Kifejezés nélküli arccal fekszik.”
Anna az Öreg Banda helyszínét, Újhartyánt összekapcsolja számos generációtörténettel, akiknek a zenéhez való viszonyulásuk is sokban különbözik. Újhartyán nemcsak kulissza, erős jelenlétét az emberi tulajdonságok által is fel lehet fedezni: egy Mária-ünnepben, a háborúból való visszavágyódásban, a zenei változásban. Kollár-Klemencz László egyetért az irodalmárral: egy sváb faluról van szó. A sváb értékeket az emberek telepítették be ezekbe a falvakba, de valószínű, hogy módosítottak is rajtuk. A szokásrendek kialakításával megteremtettek maguknak egy világot, amelyhez lehet kötődni. „A teremtésben is olyan szabadságot vélek felfedezni, ahogy az Isten ide teremtette a bokrot, a fát és az állatot, majd minket embereket. De látjuk, hogy nem egy kultúrába teremtett bele, nem egy rendszerbe, amit azonnal fel kellett venni, hanem egy tiszta helyzetet alakított ki, melyben mi, magunknak hozhattuk létre azt, amiben szeretünk élni. Persze mára már teljesen másképp gondolkodunk erről: azt hisszük, azonnal be kell tagozódnunk egy kultúrába, fel kell venni az alakját.” A zenész az otthont a megteremtés lehetőségében látja.
Juhász Anna kívánságára egy újabb, a Meséld el fiam című dal is elhangzott. Egy újabb idézettel rátértek a könyv azon jellemzőjére is, miszerint az író rengeteg lírai részlettel, szokásokkal és ételekkel dúsította az Öreg Banda szövegét. A kutatómunka folyamatáról érdeklődött, hiszen – hangsúlyozza – egy ilyen mély családtörténet megírásához szüksége van az embernek kapaszkodókra.
Kollár-Klemencz Lászlónak az Újhartyánon lakó nagynénje segített a történetek felépítésében, az ő mesélése egészítette ki, foltozta be azokat a réseket, amelyeket még a zenész – kiskorában – nem tudott értelmezni. „Az írásnak ez a gyönyörűsége, amikor ténylegesen fel tudsz piszkálni, fel tudsz tárni olyan emlékeket, rejtett érzéseket, kapcsolódásokat, amelyekről nem is tudtál eddig. Érdekes időutazást is biztosít: belehelyezhetem magam a dédnagyapám életébe. Sohasem láttam, nem ismertem őt, mégis, azokkal a fix pontokkal, érzésekkel, amelyekre emlékszem a házában, illetve amelyeket elmondtak róla, generálhatok egy személyiséget. Egy transzcendens folyamat ez, megismerem benne saját magamat.”
A beszélgetés végét a Rengeteg című dal zárta, viszont Juhász Anna felhívta az érdeklődők figyelmét az aznap esti előadásra, mely az Öreg Banda című könyvből készült és a fesztivál esti programjai között kapott helyet.