Rimóczi László | Öt hihető, pompás, utólagos kifogás olyanoktól, akiket elhívtál a felolvasóestedre, de nem jöttek el

Rimóczi László 2022. augusztus 27., 08:54

„Kedves barátom!!! Köszönöm, hogy nagyon invitáltál a felolvasóestedre, ám sajnos körülményeimre tekintettel mégsem tudtam formálisan jelen lenni, de meg tudom magyarázni…"

Tarkó János: Fajták (kollázs, 35 × 50 cm)

1.

„Kedves barátom!!! Köszönöm, hogy nagyon invitáltál a felolvasóestedre, ám sajnos körülményeimre tekintettel mégsem tudtam formálisan jelen lenni, de meg tudom magyarázni… mert mi tulajdonképpen már elindultunk volna, már a küszöbön álltunk, lakásom nyelve hegyén, sőt, aztán úton is voltunk, már a Pontycomb utcánál jártunk, amikor a második feleségem volt férje pont akkor hívta fel a nejemet, amikor az a bolgár taxisofőrrel kiabált németül a szlovén nagykövetség előtt, de kisvártatva kiderült, hogy valójában velem kiabált a szomszéd előtt magyarul, és ezzel elment az idő. De a telefonos rész igaz, és a volt férje felhúzta valamivel, amit rajtam vezetett le, és mire ez az egész véget ért, már elmúlt este tíz, így hiába mentünk volna, hát mérgesen hazafelé vettük az irányt, vagy az is lehet, hogy végig otthon voltunk… de lélekben ott voltam az esteden… sok sikert!!!”

 

2.

„Tudom, hogy hihetetlen, de én el akartam menni a felolvasóestedre, csak vidékről jött fel a nagybátyám öccse, a Károlyka, és lefoglalt, plusz elnéztem a dátumot is: te 2022. májust írtál, és én meg valamiért azt hittem, hogy még csak 2021 májusa van, amire amúgy simán ráértem volna, de most a reális 2022-ben egyáltalán nem, részben a Károlyka miatt. Tudod, kronosz-misztázisom van régóta… időzavarban szenvedek! Nem mehetek el minden felolvasóestre, maximum 2021 környékén, akkor ráérek. Meg a Károlyka különben is gyűlöli a felolvasóesteket… kiborul és nyugtalanná lesz olyankor. A barátnőm pedig, aki csak 2023 óta a barátnőm, meg mindenkivel flörtöl, és tudod, én nem maximálhatom neki, hogy kivel és meddig mehet el. Mi nagyon különböző emberek vagyunk, másban is, és hogy így hosszú távon működni fog-e, illetve mi lesz majd később a gond, azt korai még találgatni. Azt tudom, hogy neki érzelmi biztonságot nyújtok, mégsem becsül meg. Szarik a házimunkára. A saját lakásában is. De ha ő ezt a szabadságot megengedi magának, akkor én is megtehetném. Amikor ezeket felhozom neki, olyankor hozzám bújik és nevetgél, hogy ugyan már, ne csináljam… Egy biztos, a férfi-nő barátságra rossz hatással van a pia, és csak egy laza este kell, hogy az ítélőképessége csökkenjen. De amikor vasárnap felhívott azzal, hogy van egy autentikus pánsípja, és hozná hozzám, mondtam, hogy nem kérem, ne hozza, ennek ellenére elhozta, mert mindegy, hogy én mit mondok. Szerintem a közös jövőnkben én nem szerepelek. Na, szóval, érted… ez van. De nem is kell nekem felolvasni, elolvasom esküszöm, küldd át vájberen.”

 

3.

„Hát…Azért nem mentem el a felolvasóestedre, mert te se jöttél el az enyémre – lehet, hogy azért nem, mert nem is hívtalak, lehet, hogy azért, mert nem is írtam soha semmit, amit fel lehetne olvasni bárhol is. Lehet, hogy azért, mert jó ideje a meghívód volt az egyetlen dolog, amit hallottam felőled. Ölel: apád.”

 

4.

„Egyrészt azért nem mentem el a felolvasóestedre, mert nem kaptam meg a meghívódat! A Gmail miatt. Késleltette! Vagyis megkaptam, de csak később, tehát most, és utólagosan akartam elindulni, szóval elindultam volna még így késve is, hogy legalább a legvégére odaérjek, vagy a vége hűlt helyére, mindegy, de közbejött a wifi is… amiatt sem tudtam, mert gyenge volt a jel, és ráadásul pont frissített a win10 is, ami miatt többször újraindult a gép, nem akartam úgy hagyni, meg akartam várni a végét, hogy leszedjek egy torrentet… mindegy… aztán már fél lábbal kint voltam az ajtón, amikor kiderült, hogy már csak fél órát kell seedelnem a torrentet, és gondoltam, megvárom, hogy ki tudjam kapcsolni a gépet, de valami miatt három óra lett belőle, és nem akartam megszakítani a feltöltést, mert prioritási pontokat veszíthetek. Na, most minderre megkérhettem volna a szomszédomat is, de sajnos nincsen, ha lenne, sem lennék vele jóban, mert nem vagyok olyan, tudod, az a »Jó reggelt, szomszéd, hogyityeg« típus.”

 

5.

„Nem azt mondom, hogy azért nem mentem el az estedre, mert fikarcnyit sem érdekel, de akkor éppen egy kihagyhatatlan árverésen tartózkodtam a Falk Miksában, ugyanis csak akkor licitálhattam álmaim ezüstveretes art deco limitált ármintyorkájára, 1919-ből, ami régi vágyam, már megvolt otthon a helye, és sikerült is megszereznem, majd egyszer gyere és nézd meg. Bár a környéken voltam, és beugorhattam volna, de egy 300×600-as ármintyorkával a kezemben nem akartam… és ha valaki ráül? Vagy leissza…? Különben meg a cipeléstől kiújult a fitymaszűkületem, és el kellett rohannom az ügyeletre, de nem volt bent a doktor Klínhoffer doktor úr, de rácsörögtem, és mondta, hogy korábban ment el, mert szólt a neje, hogy beszorult a kéménybe egy mormota, és ott oszlik, pedig másnapra vendégeket várnak… de szerintem hazudott, mert Hidegkúton nem is őshonos a mormota, vagy nem hiszem, hogy az…. na persze az is lehet, hogy valaki odavitte, és betömte a kéményükbe… vagy valami privát állatgyűjteményből meglépett az állat. Mellesleg a mormoták alattomosak, sosem tudni, mire készülnek épp, vagy mire gondolnak. Irtózom tőlük, legalább annyira, mint a bohócoktól, a búvárszivattyúktól, a pintyektől, a farmerdzsekitől, a jéghegyektől, a gémeskúttól, a régi kesztyűbáboktól, a furcsa sapkáktól, a dísztököktől… meg a felolvasóestektől.”