Ne mondjad nekem, hogy ne posztoljam a megégett kenyeret, hanem töltsek le egy rendes fotót az internetről, mert direkt tettem ki, hogy nekem nem sikerült. Mert akkor bátor nő vagyok. Aki harcol a látszattökéletesség ellen. Akit hősként tisztel a többi pár ezer nő, akinek szar lett a kenyere.
Marikámnak ez az otthon ülés is olyan jól megy. Most, hogy nem kell a laptopot nézni reggeltől estig, elkezdett horgolni. A Facebookon láttam, hogy nagyestélyit csinált ekrüből. Gyönyörű, na. Persze, tudom, hogy az egy szín, ne izélj már. Régen én is horgoltam.
És képzeld, most sző. Saját mintát dolgozott ki, amíg megkelt a kenyér. Mert tudod, most otthon süt. Nem hizlalja a péket. Az ő kenyere sokkal jobb. Megtanult kovászolni, már tanítja a többi internetezőt is. Fotózza, videózza nekik, mit hogy kell csinálni, oszt’ azok otthon utánozzák, sütik a jobbnál jobb cipókat. Sokan követik. Persze hogy vigyáz magára! Ez nem olyan, hogy mennek utána, hanem figyelik az interneten. Hogy megtanulják a horgolást, meg a szövést, meg a dagasztást. Mert annak a sok hosszú körmű városi csitrinek az anyja is ilyen hosszú körmű dáma – nem volt, aki megtanítsa nekik, hogy csináljanak nagyestélyit, szőnyeget meg jó, tömött kenyeret. Gondolhatod, hogy az ilyen bagettek meg kroászonnak hívott kiflik után milyen jólesik nekik valami rendes étel. Na szóval nagyon kellenek az ilyenek, mint Marikám, akik meg tudják mondani a többinek, mit hogy csináljanak. Azt beszélik, ennek már neve is van. Influenszer – azt mondja Marikám, így hívják. Biztos azért, mert ez a koronás influenza kellett ahhoz, hogy a fiatalok is elkezdjenek dolgozni. Divat lett a rendes munka.
*
Ne mondjad nekem, hogy ne posztoljam a megégett kenyeret, hanem töltsek le egy rendes fotót az internetről, mert direkt tettem ki, hogy nekem nem sikerült. Mert akkor bátor nő vagyok. Aki harcol a látszattökéletesség ellen. Akit hősként tisztel a többi pár ezer nő, akinek szar lett a kenyere. Mert undorító, hogy mindenki csak henceg, dicsekszik, mutogatja, hogy bezzeg az ő süteménye, az ő gyereke, az ő csodálatos élete. Lájkolják persze azt is, de valójában mindenki utálja őket. Engem viszont szeretnek. Mert elszenesedett a kenyerem. (Sütöttem jót is, de azzal nem akartam dicsekedni.) Szívecskét küldenek, meg ölelést. Napi ötszáz üzenetet kapok, gratulálnak, hogy meg mertem mutatni. „Itthon sokkal jobb ízü énnekem / A fekete, mint máshol a fehér” – azt mondják, zseniális a humorom.
A múltkor kiborogattam a játékokat, bekentem nutellával a gyermekeket, még a falra is húztam egy csíkot, és szóltam a kölyköknek, hogy ma ugrálhatnak az ágyon. Lefotóztam: „Óh, én nem igy képzeltem el a rendet!” – hatszáznyolcan írtak, hogy nagyon jó anya vagyok.
Amikor hazaértünk a pilisi túráról, csak annyit írtam ki egy szürke háttérre, hogy „minden lakás olyan, akár a ketrec”. Kétszázhárom síró emotikont kaptam, nyolcszázötvennégy szívecskét és ezer bátorító hozzászólást.
A #maradj_otthon után három héttel lefotóztam a lábamat is: „nő a köröm még és szisszenve a szőr”. Még Rihanna is megosztotta a képet és azt írta két nagy piros szív közé, hogy Hungarian poetry…
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 9-i számában.)