Tóth Ernő nyurga, göcsörtös szobrai mintha a festményeiből pottyantak volna elénk, érccé vált vonalakból kajla, izgága lények formálódnak, táncolnak, lendülnek vagy épp görnyedeznek groteszk pózokban.
„Tóth Ernő világában sosem válik el az álom, a képzelet és valóság, lehetséges és lehetetlen, jó és rossz, tragikus és mulatságos, arc és álarc, szép és rút. Minden képén sok szereplő nyüzsög színes kavalkádban, legtöbbször vidáman életigenlőn, de egyszerre nemcsak mindennek a színe van ott, hanem a fonákja is” – mutat rá Szále László a Lénydemokrácia és vonalszabadság című írásában.
Wehner Tibor A festő Tóth Ernő szobrairól című méltatásában szintén az ábrázolt valóság kettős természetére hívja fel a figyelmünket: „A komolyságukat és fenségüket nemes egyszerűséggel őrző karikatúraalakok egy kavalkádszerű, képzeletbeli, a kisbronzok által mégis valóságos életre keltett színjáték szereplői. A változatos, minden szabályserűséget mellőző, a folt és kontúrhatásokkal gazdagon és leleményesen átszőtt, különös formák, a rücskösségben játszó felületek nyugtalanságokkal, feszültségekkel, izgatottságokkal telített szoborközegeket indukálnak. Mint festészetében, Tóth Ernő szobrászatában is mese és valóság villódzik egymással: szánalmasságok váltanak át hősiességbe, drámai szituációk vígjátékiba, bensőséges lírai vallomások ironikus-groteszk (ön)csúfolódásokba.”
Tóth Ernő nyurga, göcsörtös szobrai mintha a festményeiből pottyantak volna elénk, érccé vált vonalakból kajla, izgága lények formálódnak, táncolnak, lendülnek vagy épp görnyedeznek groteszk pózokban.
Légiesség és nyüzsgés van a képein is, bohó álom: egy pillanat, és felébredünk – egy pillanat, és elmerülünk benne. Közel a felszín, de ez a világ nem sekélyes, hanem mint a feneketlen tó tükrén a papírjég. A valóság határait láttatja, melyek egyetlen roppanással áttörhetők. Mi nyüzsög e felszín alatt? Kik ezek a hegedűsök, honnan ismerősek ezek a vízben suhanó madarak, undok kecskék, bodorgyapjú bárányok? Primadonnák és hervatag virágszálak, a vörös postakocsinak integető megannyi ténfergő léha bohóc – ők lakják ezt a vidéket. És honnan ez az életigenlő energia? Nemcsak színek és formák adják ezt a dinamikus ritmust, nemcsak a kompozíció különös mellékhatása, hanem az a régóta hordozott bizonyosság, hogy az élet minden furcsasága és mocska ellenére mégiscsak szent.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 9-i számában.)