A tér csak egymásra torlódott falak.
Feltörni a kódot – ezt kéne tenned –,
szuicid énedtől éned nem enged,
és ólom fülemben, hogy ne halljalak.
Éles ránc a semmi
[mucoviscidosis]
Bekéredzkedik az apokalipszis,
szobádban az ébredés homályosul,
mellkasodra a fulladás rászorul –
Deus da pacem in diebus nostris.
Hiába kicseng nyolcszor, nem veszed fel,
mert az önmagadba záruló körök
nem engedik. Tested tél a tó fölött,
illansz a fagyban szunnyadó erekkel.
Ujjaid közt olvadó jégvirágok,
a dermedten feszes víztükör alatt
az iszapos kín darabokra szakad,
és a semmi éles ráncként szivárog.
A létezés jele lehet a nincs is.
Gyermek vagy: naiv, durcás, furcsa, hisztis.
Csenddel takart
[borderline]
A tér csak egymásra torlódott falak.
Feltörni a kódot – ezt kéne tenned –,
szuicid énedtől éned nem enged,
és ólom fülemben, hogy ne halljalak.
A naplódban tizennyolcas tartalom
a betűkbe csendesített halálvágy.
Tudom, tenni, és nem írni akarnád –
könnyű felhők törnek szét az ablakon.
A tenger végén fodrozódik a táj:
élve elérhetetlen árnyékvilág.
Mint két hűvös ujj között a gyenge láng,
bekéredzkedik hívatlan a halál:
csenddel takart ébredésed szeretné –
a közép így formálódik peremmé.
Dermed csontos keresztté
[anorexia nervosa]
Tilalmaid éle folyton kicsorbul,
de tiltani, engedni ugyanúgy fáj –
formáltalak, ahogyan te formáltál.
Mint mikor májusban arasznyi hó hull,
csak dermedünk meglepődve szüntelen.
Megvonod a Mindenséget magadtól,
ahogy az éhezés húsodba hatol.
Felpróbálod, de szorít a szűk jelen,
azért rángatod magadra a múltat.
Biztatnálak én, de sehol sem vagyok,
az előírt kezelést is elhagyod,
mert a szerrel telt lélegzet is untat.
Így dermed a tested csontos keresztté,
néha szeretnéd, ha… Ki ne szeretné.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)