Lelki szemeimmel szinte látom, ahogy most Péter feljebb tolja a szemüvegét a homlokán, lassan, akkurátusan, mint ahogy egy későn érő típushoz illik, majd csendben visszaszól: – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, más is meghaladta már a nyolcvanat. Duba például jóval kilencven fölött jár!
Lelki szemeimmel szinte látom, ahogy most Péter feljebb tolja a szemüvegét a homlokán, lassan, akkurátusan, mint ahogy egy későn érő típushoz illik, majd csendben visszaszól: – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, más is meghaladta már a nyolcvanat. Duba például jóval kilencven fölött jár!
Rendben, lehet visszafogottan is szólni, de az nem kérdés, hogy szólni kell: számon tartani egymást. Az odafigyelés nem üres gesztus: a közösség civilizáltságának, belső erejének a jele. Még akkor is, ha Aich Péter valóban amolyan cselező-rejtőzködő alkat. Megtréfálja még az annálékat is: azok azt jegyzik róla, hogy költőként az Egyszemű éjszaka című antológiában mutatkozott be 1970-ben. Utána hosszú csend következett, költőnk-írónk csak 1998-ban vált a SZMÍT tagjává. 56 évesen – amikor mások már a nyugdíjas élet felé kacsintgatnak. Ám egyszer csak megrázta magát és sorjázni kezdtek a könyvei: X. Kálmán viszontagságai, Honvágy, Szerelmek, A harmadik, Várni, Hadszíntérjelentések, Apropó, Gyere velem, Torony, Keresés, Ugrás a semmibe, Háborús ügyek, Az első és utolsó... Egy figyelemre méltó életmű akkor, amikor más már a műfogsorával meg a diagnózisaival van elfoglalva.
Műve megértéséhez bizonyára fontos az alkotói életút ismerete is. Aichnál ez magyar alapiskolával és érettségivel indul, Nagyszombatban szlovák pedagógusi diplomával folytatódik, majd magyar alapiskolában tanít, később szlovák lapoknál szerkesztő. Teszi a dolgát, de nem publikál: eme vonatkozásban az 1989-es történelmi fordulat hoz változást nála. Aich Péter társadalmi szerepet vállal, a Pozsonyi Casino alapító tagjává, s ezzel egy időben egyre termékenyebb prózaíróvá válik. Ott sorjáznak versei, novellái. Kötetei mellett folyóiratokban, évkönyvekben is szerepel. Értékes, szép szövegek. Az utóbbi években pedig ehhez társul publicisztikája is, jelezvén, hogy korunk történései sem hagyják őt hidegen. Még akkor sem, ha azt is tudomásul kell vennie, hogy ez egy másik pálya, ahol az ember óhatatlanul nekiütközik a nézeteivel nem azonosuló ellenfeleknek is. S ott van még valami, ami szintén fontos: fáradhatatlanul szerkeszti a Pozsonyi Casino évkönyveit, ez még inkább hitelesíti elkötelezett pressburger hírét. Üzenet ez is jelennek és jövőnek: lenyomat, amely tanúskodik arról, hogy volt itt egy pozsonyi magyar szellemi élet is, amely – sajnos – egyre inkább fakulóban van.
Igen, bizonyára ez is motiválta a szerkesztőség döntését: köszöntsem én, a Pozsonyba negyed évszázaddal ezelőtt beköltözött magyar az ős-pressburgert. Mert – és ez is a képhez tartozik – lenne itt még a népszámlálási adatok szerint vagy 16 ezer magyar, s van itt többszáz magyar diák is a különböző egyetemeken. Ezek pedig nem olyan számok, amelyekre legyinteni kellene, ez egy kisváros lakossága. S mégis, a kép, a visszfény – elsősorban a szellemi kisugárzás – vajmi csekély, egyre szerényebb.
Ezért sem szabad feladni: alkotni, cselekedni kell. Művelni a szellemet, mert csak az tart meg. És, kedves mindnyájan: olvasni! A saját, felvidéki magyar szövegeinket elsősorban.
Aich Pétert is.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)