A 27. Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmával rengeteg külföldi író és költő látogatott el Budapestre, akikkel személyesen is megismerkedhetett az érdeklődő olvasóközönség.
Ion Mureşan nem először jár Budapesten, ezúttal a Versek nehéz időkre című verseskötetének bemutatóján Farkas Jenő irodalomtörténésszel és Zalán Tibor költővel beszélgetett.
A 27. Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmával rengeteg külföldi író és költő látogatott el Budapestre, akikkel személyesen is megismerkedhetett az érdeklődő olvasóközönség.
Ion Mureşan nem először jár Budapesten, ezúttal a Versek nehéz időkre című verseskötetének bemutatóján Farkas Jenő irodalomtörténésszel és Zalán Tibor költővel beszélgetett. A két nyelven történő bemutatót Zalán Tibor kisesszéje indította, amelyben Ion Mureşannal való kapcsolatát boncolgatta: „Ion Mureşan költővel életemben nem találkoztam, és viszonylag kis esélyt adok annak, hogy valaha is találkozni fogok vele.” Az élet itt rögtön meg is cáfolt engem – mosolyogta el magát olvasás közben a költő. „Ennek ellenére úgy gondolom régóta ismerősök vagyunk, hiszen mindketten ismerjük azt a világot, amelyet kevesen, lakjuk azt a belső univerzumot, amely keveseké, és lakhatatlan, rühelljük azt a világot, joggal, amelyik rühell bennünket, nyilván ugyancsak joggal” – sorolja Zalán Tibor az ő és román költőtársa között felfedezett, számára igen kedves közös pontokat.
Farkas Jenő is a két szerző hasonlóságát emelte ki; mindkét költő versesköteteinek megjelenésében fel lehet fedezni egyfajta ciklikusságot: míg Mureşannál tíz-tizenkét évet kell várni egy újabb kötetre, addig Zalánnál hét-nyolc évbe kerül egy újabb verseskötet megírása. Ennek apropóján tette fel a kérdést az irodalomtörténész: ez a hosszú idősáv nem jelentheti-e azt, hogy rosszul menedzselik a saját életművüket? Mureşan válaszában kifejtette, egyfelől minden írónak és költőnek megvan a saját belső ritmusa, ezt pedig nem lehet felülírni – enélkül nem létezik az alkotási folyamat sem; másfelől ő sosem gondolkodott kötetekben és publikációkban, hiszen verseket ír, nem megjelenésre szánt kiskönyveket. Zalán azt is megemlítette, ugyan igaz, hogy a verseskötetei ilyen hosszú időközönként jelennek meg, de mindeközben más műfajokkal is dolgozik, majd azt is hozzátette: „Nem nekünk kell magunkat menedzselni, hanem a műveknek kellene menedzselni bennünket.”
Farkas Jenő röviden ismertette Mureşan életútját. 1955-ben a Kolozs megyei Borsaújfaluban született, ez a vidékiség, az archaikus falusi világ pedig végighúzódik az egész életművön. A nyolcvanas nemzedék kiemelkedő tagja, több alkotótársával a posztmodern irodalmat testesíti meg. A költő nyolc évet tanított egy zárványfaluban is, amely – elmondása szerint – igen nagy hatással volt mind a személyére, mind a költészetére. „A falusi élet az ürességnek a bősége volt, a falu nem tud megfojtani; amíg a város fojtogató, szorító és zsúfolt közeg, környezet, addig a faluban szabadság van, érzed az eget, az évszakokat. Az emberek nem kreálnak maguknak külön tereket, minden nyitott, és ebben tud megszületni a hagyomány; ott vannak a rejtélyek, a titkok, amelyek tággá teszik az univerzumot” – részletezte Mureşan.
Ezután elsőként Shramek Andrea színművésznő szavalta el magyarul Az alkoholisták dala című versét, amelyet a költő eredetiben is felolvasott.
Farkas Jenő az elhangzott vers híres mivoltát hangsúlyozta, hiszen Romániában sokan ismerik e költeményt. Mureşannak is meglepő, hogy Az alkoholisták dala önálló életre kelt – egyszer Nagyszebenben egy étterem itallapjának a keretezéseként találkozott vele. De parafrázisai is születtek a versnek, köztük Az alkoholisták feleségének a dala, illetve Az absztinensek dala.
A költő azt is elárulta, sokan összetévesztik az általa meghatározott kocsmát a mindenki által ismert fizikai helyszínnel. „Számomra a kocsma egy valós, élő metafora – az én világomban az alkoholista és önpusztító költőknek van egy helye a mennyországban, és a földi kocsmák ennek csak a tükrei.”
A beszélgetés végéhez érve Farkas Jenő egy utolsó kérdéssel fordult a költőhöz. Arra volt kíváncsi, hogy Mureşannak mit jelentenek azok a hallucinációk és álomszerű leírások, amelyek megjelennek a költészetében. Mureşan kifejtette, ha a hallucinációról és az álomvilágról beszélünk, elsősorban azt kell definiálnunk, mit is nevezünk valóságnak. A költő olyan világot teremt, amelyben összefüggenek az univerzumok – átkapcsolódik az álomvilágba, ahol nincsenek határok.
„A költészet számomra mégis nem más, mint Isten létének a bizonyítéka, de egyúttal az ember maga is költészet. Ilyen módon alkotok: az embert, a humánumot az emberi lét költészeti alanyaként tekintem, és ilyen formában válik értelmezhetővé a saját költészetem is.”
A nagyszerű hangulatban zajló beszélgetés A pohár című Mureşan-vers felolvasásával zárult.