Vajon miért születnek ma versek? Fontos a formakultúra megtartása a lírai szövegben? Milyen jelentőséggel bír a közösségi média a kortárs magyar irodalomban, s vajon kitől érdemes kritikai véleményt kérni, ha versről van szó? Többek közt ezen kérdésekre kereste a választ Pál Dániel Levente költő, prózaíró, műfordító, szerkesztő, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgjának rendhagyó kötetbemutatója, amely csütörtökön este a Nemzeti Táncszínház Kamaratermében kapott helyet. Beszélgetőtársa és az est moderátora Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó szerkesztője volt.
„Ezért a kötetcímért a fél karját adná az ember. Minden benne van, ami a 80-as években születettek nemzedékét ma foglalkoztatja, ahogyan Pál Dániel Levente legújabb verseskötetében is. A család, a párkapcsolatok problémái, a működésképtelen és mérgező kapcsolatok dinamikája, a személyiség hasadásai mind központi problémái PDL költészetének. A Családon belüli erő kötetcím pedig briliáns összefoglalása annak, hogy mi érdekelte az elmúlt években a költőt. Ez egy pozitív cím, hiszen arról beszél, mi szervezi a családot, de ugyanakkor meg is idézi annak ellentétét, hiszen a nyilvánosságban is halljuk ezt a kifejezést, egyetlen szó(tag) különbséggel.” – Jászberényi Sándor
Pál Dániel Levente legújabb kötetében legbensőbb érzéseiről vall. Mint mondja, az ember mindig arról számol be soraiban, amije van, vagy arról, amije nincsen. Ha meglehetősen sok fájdalma, vesztesége, lemondása, gyásza, és tragédiája van, akkor arról ír. Vagy arról, ami nincsen neki, de roppantul vágyik rá. „Én többször nekifutottam annak, hogy legyen családom. Ezért minden társadalmi és egyházi elvárásnak próbáltam eleget tenni. Többször sem sikerült, hogy legyen családom. Ezen érzés hiánya jelenik meg a kötetben.”
Mészáros Sándor elsőként arról kérdezte a szerzőt, hogy mit gondol, miért ír ma verset valaki. Kérdésében a kortárs magyar líra jelenlegi helyzetére is kitért, mint mondta, a mai irodalmi közegben sokan büszkén vállalják, hogy nem olvasnak verseket. Pál Dániel Levente gyermekkorának meghatározó momentumait idézte fel. A lakást, ahol egészen kisgyermekként már nagymamájának diktálta gyermeki gondolataival átszőtt verseit. „Ezek az alkotások többnyire ütemes, rímes versek voltak. Egyre emlékszem, amely majmokról szólt. Azt hiszem egy dzsipet kergettek. Én aztán ezeket gyerekrajzokkal illusztráltam.” Mint mondja, életének következő szakaszában az írás a pénzkeresésről szólt. Általános iskolás szerelmének, Dórának szánt verseit az iskola fiú diákjai a büfében kapható csokoládék, cukrok és egyéb finomságok ellenében megvásárolhatták. Dóra, az osztály legszebb lánya a szerző plátói szerelme maradt, de a szavak erejével való megismerkedése ezen időszakra datálható. „De vajon miért ír valaki ma verset? Nem tudom erre a választ” – zárta a visszatekintését a szerző.
Mészáros Sándor a kortárs magyar líra jelenlegi helyzetére is kitekintett. Véleménye szerint ma már a legtöbb költő alanyi szabadverseket ír, amelyek a szerző aktuális érzelmi állapotát kívánják lekottázni. Ennek köszönhetően átalakult az irodalom mezeje, amely a líra lassú, de érzékelhető hanyatlásához is vezethet. Mészáros Sándor szerint az irodalomból hiányoznak a komoly értelmezések, s kritikák, amelyek jelenünkben inkább kontextuálisak, mintsem immanensek lennének. PDL szerint az alanyi szabadverseknek helyük van az irodalmi közegben. Mint mondta, ő maga is gyakran alkot ezen műfaj határán, azonban ügyel az absztrakciókra is, még akkor is, amikor erős a személyes indíttatás. „Fontos, hogy élvezhető legyen a vers. Hasson és működjön az olvasóban. Dalszövegeket is, valamint a Fővárosi Nagycirkusz szövegvilágát írom. Ezekben, csak úgy, mint a versekben, szeretek játszani és szórakozni a formával. Éppen ezért kértem fel Szálinger Balázst, hogy nézze át a kötetbe szánt kéziratokat. Kevesen vannak, akik értenek a formához. Ő közéjük tartozik. Hálás vagyok, hogy nem azt mondja el, hol döccen a jambus, hanem azt, hogy egy-egy sornak miért más a lejtése, s poétikailag miért nem felel meg az adott kontextusnak.”
A szerző szerint a vers játéka és allúziója, amikor egyszerre idézhető fel a sorokban Nemes-Nagy Ágnes, Nagy László vagy éppen Petőfi Sándor. Ettől válik az alanyi vers kollektív alkotássá. „A kötetben szereplő versek többségében az volt a célom, amikor végig megyek a versszakokon, a saját életem mindenféle epizódján, úgy idézzem meg a magyar költészet szép szerelmeinek emléknyomait. Aki ismeri ezen verseket, azoknak a kulcs is megvan az alkotásaimhoz.”
Az est további részében a formakultúra mellett a közösségi média szerepe került a középpontba. Mészáros Sándor szerint az online világ hatása bár felbecsülhetetlen, számos problémát is hordoz magában. Mint mondta, a gondolatiság és az értékes irodalomkritika esik áldozatául a médiának. Pál Dániel Levente véleménye szerint azonban nem probléma, ha egy-egy vers nem a mély gondolatokról szól, hiszen a szerelmes versnek nem mindig a gondolatébresztés a célja.
Az est moderátora végezetül arról kérdezte a szerzőt, kinek a szavára ad leginkább az elkészült kéziratok értékelése során. „Általában a legkülönbözőbb barátaimnak küldöm el. Van köztük cirkuszi artista, öreg, fiatal, dark electro Dj, pék, de irodalmár és szerkesztő is. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy melyik az a vers, ami tetszett nekik és melyik, ami nagyon nem. Érdekes összkép alakul ki a végére. Hol érnek össze a tetszések, kinél működnek a dallamosabb sorösszetételeket, vagy épp az erős, lelki mélységet sugalló sorok” – zárta szavait a szerző.
A költészet nem feltétlenül racionális, gondolati. Fontos, hogy nyitottak legyünk rá, ekképpen pedig nem csak a professzionális irodalmárok szava dönt – tette hozzá Mészáros Sándor.