Izer Janka | A csend

Izer Janka 2020. július 24., 07:46

Néztem, hogy az ember kiment az óceán partjára. Bizonyosfajta hullámokat rosszaknak nevezett el, másokat jónak. Kis medencét ásott a homokba, majd megpróbálta a rossz hullámokat visszatartani, hogy csak a jók töltsék meg vízzel a gödröt. Napokon át küzdött különféle fortélyokkal, de hiába.

Kürti Andrea: It's gonna be better

Hajnalban az öregember zörgetett a kunyhóm ajtaján. Hajdani óriás termete most göcsörtös volt, mint a botja. Tenyerébe mély barázdahálót karcolt az idő. Csalánból, levendulából és kamillából főztem neki teát. Lassan, aprókat kortyolt, a páragőz verejtéket csalt homlokára. Eljött a te korszakod, mondta, és nálam maradt három éjszakát. Odakint az erdő lehullatta levelét.

A negyedik nap reggelén vizet hoztam a patakról. Megfürödtem, fehér ruhába öltöztem. Ő mozdulatlanul feküdt a pokrócán, alig lélegzett. Kihúztam alóla, hogy a csupasz földön feküdjön. Majd kést vettem a kezembe és elvágtam a torkát. A vért felszívta a talaj, a nyakát tiszta vízzel mostam meg.

Lapos követ tettem a homlokára. A kunyhót felgyújtva útnak indultam.

Most egy gesztenyefa áll azon a helyen.

*

Néztem, hogy az ember kiment az óceán partjára. Bizonyosfajta hullámokat rosszaknak nevezett el, másokat jónak. Kis medencét ásott a homokba, majd megpróbálta a rossz hullámokat visszatartani, hogy csak a jók töltsék meg vízzel a gödröt. Napokon át küzdött különféle fortélyokkal, de hiába. Végül kimerülten rogyott a földre. A hullámok jöttek-mentek, hol a jók, hol a rosszak, szép lassan elmosva az ember ásta mélyedést. A parti homok újra sima lett és érintetlen. Az ember a vizet nézte, a lemenő napot, és a lelkében béke volt.

*

A fák alakja egy-egy élet történetéről mesél, mint a tenyér barázdái. De a fa az elszalasztott lehetőségeket is megmutatja. Ott, ahol egy újabb ág ered, az életben döntés következik be. Így lombosodik az életünk.

Ha mindenkinek van egy csillaga, mindenkinek van fája is. Az enyém egy diófa. Vastag törzsű, alacsony, egy erdő rejtett tisztásának szélén. Nem messze tőle őzek legelnek. Valahonnét vízcsobogás hallatszik. Nincs csend. Madárhang, szél zúgása a levelek között, harkály kopog, mókus motoz a fákon. Szelíden tétovázik a nyár.

*

Merlinről, a nagy varázslóról azt tartják, hogy beleszeretett egy Nimue nevű tündérbe. A tündér azonban ellenállt az ő vágyainak, s közben elleste Merlin varázslatait. Egyszer együtt sétáltak az erdőben, és egy barlanghoz értek. Afféle mágikus barlang volt, tele varázslattal. Nimue tudta ezt. Előre küldte Merlint, aki mosolyogva szót fogadott. Amint belépett, Nimue kimondta a barlang száját elzáró kőomlás varázsszavait, s a föld örökre elnyelte a világon valaha élt egyik leghatalmasabb varázslót. Sokan úgy tartják, hogy Nimue az ő teremtménye volt, abból a célból, hogy Merlin halálát véghezvigye. Az igazság azonban jóval bonyolultabb ennél. Valójában csak egy törvényszerűen ismétlődő történet egyetlen jelenetei ők.

*

A patakba fektet, majd a testem alá nyúl, még fedjen a víz, de mossa ki a hátam sebeit is. A szemeket lezárta, de a kezek nincsenek összekulcsolva, a csuklón vörös csík a kötél nyoma. Fák tavaszi virágszirma úszik a felszínen, alattuk fehérlek én.

Miután megtisztít, kiemel a patakból, a fűre tesz, ott ássa meg a gödröt, annál a fánál, ahová kötözve voltam. A nap közben felszárítja a testről a vizet, fölöttem erdő, madarak. Nyugodtan, elmélyülten dolgozik, ölni már tud, most megtanul temetni is. A sír nem nagy, épphogy beleférek, lábtól kezdve szórja rám a földet. Mikor a nyakhoz ér, lapos követ tesz homlokomra. A körforgás szerint holnap ő múlik el.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 9-i számában.)