Titusz, a hős című kötetében Acsai Roland a 19. században virágkorát élő, mára elhalt versformához nyúl azzal a céllal, hogy a nándorfehérvári diadal önfeláldozó hősét és történetének kultuszát ismét a köztudatba emelje. Miközben – a Petőfi és Arany által különösen kedvelt műfajt és versformát felélesztve – felező tizenkettesekben elbeszéli Dugovics Titusz hőstetteit, sorsát és jellemét, friss nyelvezetű, csillámló játékosságú versuniverzumot alkot.
Titusz, a hős című kötetében Acsai Roland a 19. században virágkorát élő, mára elhalt versformához nyúl azzal a céllal, hogy a nándorfehérvári diadal önfeláldozó hősét és történetének kultuszát ismét a köztudatba emelje. Miközben – a Petőfi és Arany által különösen kedvelt műfajt és versformát felélesztve – felező tizenkettesekben elbeszéli Dugovics Titusz hőstetteit, sorsát és jellemét, friss nyelvezetű, csillámló játékosságú versuniverzumot alkot. Különös esztétikai minőséget teremt ez az ambivalencia: az archaikus versforma és az e világi dominanciájú nyelvezet. A képzelet szabadságának szárnyalásával a hagyományok – régi formában, de új retorikával történő – aktualizálásával Acsai Roland üde versvilágot hoz létre, amely vélhetően könnyen utat talál a megcélzott korosztályhoz.
A hazafiság és a patriotizmus szimbólumává vált nándorfehérvári hős alakját először 1492-ben említi Antonio Bonfini A magyar történelem tizedei című írásában, majd – jóval később – Kisfaludy drámájában, Vörösmarty pedig verseiben építette tovább az önfeláldozó vitéz nimbuszát. Alakja később feltűnt Jókai és Mikszáth műveiben is, írásos kultusza a magyar történelembe és irodalomba egyaránt beágyazódott.
A felező tizenkettes mint a magyar elbeszélő költészet klasszikus versformája manapság szokatlan ritmusszerkezet, ugyanakkor szép keretet ad a szerző vállalásához, amit maga így határoz meg: ,,ez a költeményem szólni fog egy hősről, / akit előhívok a régi időkből, / Nándorfehérvárnak régi ostromáról, / mire a harangszó emlékezet százszor. / Százszor és ezerszer, hogy mi ne feledjünk, / Dugovics Tituszra mindig emlékezzünk.”
Izgalmas szituációt teremt az elbeszélő retrospektív szemlélete, hiszen ezáltal úgy jelenik meg a szerző, mint Dugovics Titusz kortársa.
Az elbeszélő költemény mint átmeneti műfaj számos lehetőséget kínál arra, hogy a közvetlen elbeszélő kedvére tágítsa a műfaji kereteket. Eklatáns példa erre az adott kötet: a szövegtest felfejtése közben megtapasztalhatjuk, hogy a monologikus formájú elbeszélésben az eseménysort a mese, a monda, a legenda, az anekdota jellemző jegyei árnyalják. Erről a műfaji sokszínűségről a szerző is beszél (ifjú) olvasóinak, aki gyakorta szól ki a szövegből ilyenformán: ,,Bár félig mese lesz, amit itt olvastok” vagy ,,Követitek Titusz kalandjai sorját, / amely oly izgalmas, mint az ősi mondák.”
Acsai Roland mesélőkedvéről a mű elején máris meggyőződhetünk, amikor is a nándorfehérvári hőst egy csirkeól tetejére helyezi, időben pedig vissza a kamaszkorba, ahol éppen egy barátjával birkózik. ,,Ez végül megtörtént, mármint a lelökés, / és ez Titusz szerint sehogy sem volt okés, mivel hogy ő volt az, ki tetőről leszállt / – még senki sem látott ilyen furcsa madárt, / mint ahogyan ő volt, ahogy onnan esett, / ha anyja most látná, hányna kereszteket.” Figyelemre érdemes, friss nyelvezetű, lendületes meseszövésében hogyan építi fel a szerző a bátor hős nimbuszát, aki már gyermekkorában sem hagyta megtorlás nélkül sérelmeit, revansot vett a baráton, ha úgy vélte, csorba esett a becsületén. ,,Fiú a lócára leült megpihenni, / vele aztán már nem szórakozhat senki. / Kinézett messzire, az alkonyi tájra, / mondhatni eléggé büszke volt magára.” Miközben nyomon követhetjük a felcseperedő fiú kalandjait, csínytevéseit, felfedezhetjük a szöveget átszövő jellegzetes mesei rekvizitumokat. Acsai Roland Dugovics Titusz alakjának és cselekedeteinek elbeszélése során ezeket a kellékeket gyakorta alkalmazza: földöntúli lényeket idéz meg és emel a szövegbe, valószerűtlen, fiktív elemekkel, lényekkel és próbatételekkel szövi tarkára az eseményeket. Menyéthercegnő, angyalok, démonok, szellemek, pokolkutyák kísérik kalandokkal teli útján Dugovics Tituszt, hogy segítsék – vagy épp akadályozzák – céljai megvalósításában. Mindezen túl olyan mesei elemek is színesítik az elbeszélő költeményt, mint a vándormotívum: a történet szerint Titusz apja háborúba ment, s a fiú egy nap felkerekedik, hogy – anyja kérlelése ellenére – az apa után induljon. ,,Amint az éj leszállt, Titusz nekiindult, / megszökött otthonról, mikor harang kondult.“
Acsai figyel arra, hogy az érdeklődést folyamatosan fenntartsa. Titusz még alig indult útnak, amikor bolyongása közben egy kötéllétra esik a fejére, amivel el is kezdődik a bonyodalmak sorozata. Szellemek segítik a fiút abban, hogy megtalálja apját, de az út, melynek során gazdag népmesei motívumok színesítik a szövegkorpuszt, kalandosabb, mint gondolná. ,,Le kell szállni neki egy jó mély gödörbe, / amit pokolkutyák vesznek mindig körbe.” Vagy: ,,Sötét volt odalent, és eléggé büdös, /elé állt egy démon: A te órád ütött… / Szerintem meg tévedsz, neked lesz most véged, / mert fejed dinnyéjén vágok egy nagy léket.”
Próbatételek és akadályok sora után Titusz ugyan kiszabadította apját, de örömük kérészéletűnek bizonyult, útjuk újfent kettévált. ,,Menj csak haza, apa, de az én kalandom / még csak most kezdődött, higgy nekem, ha mondom… / A fiú már tudta, hogy mi lesz belőle, / beáll katonának, lesz haza védője.”
,,Hunyadi János őt jó szívvel fogadta, / és a legjobb lovát neki odaadta.”
A magyarság közös történelmi emlékezetében legendássá vált, a zászlóvivő törököt mélybe rántó hős karakterét és kalandjait olyan nyelvezettel jeleníti meg a szerző, mellyel képes e világi vagánnyá tenni a figurát, ezáltal közelebb hozni a fiatal nemzedékhez. Játékos szókapcsolatok révén, olykor vicces szituációkat megidézve mutatja be a török hódoltság korát, a vitézi élet jellegzetességeit és magát a nándorfehérvári győzelmet, amely csaknem hetven esztendőre megállította a török európai terjeszkedését. Végezetül egy érdekes adalék: mind a versforma, mind a mű hossza tekintetében felfedezhető a párhuzam Petőfi János vitéz és Acsai Titusz, a hős című elbeszélő költeménye között. Ez korántsem véletlen, a kötet ajánlása szerint ugyanis „a szerző arra vállalkozott, hogy a mai ifjúság kezébe egy »új János vitézt« adjon”. Acsai Roland tollából egyébként nem ez az első, vitézeknek emléket állító irodalmi mű. Deli Vid – avagy a szigetvári csata halhatatlan hőse című, 2021-ben megjelent ifjúsági regénye ugyancsak a török korba kalauzolja olvasóit, hogy Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának vitézéről anekdotázzon.
A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent kötet szövegkorpuszát Igor Lazin sajátos hangulatú, szimbólumokban és részletekben egyaránt gazdag rajzai díszítik.
(Acsai Roland: Titusz, a hős. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2022)