Miután elhangzik a díszbeszéd, a szónok ugyan megrántja a zsineget, de a lepel rendszerint összekuszálódik és elakad a szobor szegletén. Rángatják idegesen a szoboravatók a zsineget, rángatják a leplet. A tömeg izgalomba jön. Néhányan odaszaladnak, kapkodnak. A lepel végül lehull, és úgy tűnik, hogy végre sikerült... De ez csak illúzió!
Nem lehet leleplezni a szobrokat.
Miután elhangzik a díszbeszéd, a szónok ugyan megrántja a zsineget, de a lepel rendszerint összekuszálódik és elakad a szobor szegletén. Rángatják idegesen a szoboravatók a zsineget, rángatják a leplet. A tömeg izgalomba jön. Néhányan odaszaladnak, kapkodnak. A lepel végül lehull, és úgy tűnik, hogy végre sikerült... De ez csak illúzió!
Nem lehet leleplezni a szobrokat. Bár végül feltűnnek, felragyognak a szobrok per pillanat, az éjszaka úgyis bakacsinba vonja az egészet. Majd a köd takarja el. Ha beáll a tél, a hó borítja be. Ki van a lepel alatt? Szent? Király? Hadvezér? Költő? A szobrok nem tudják meg soha. Csak annyit tudnak, hogy kő. Csak annyit tudnak, hogy bronz. Vagy annyit sem...
Nem lehet leleplezni a szobrokat. Jön az éjszaka. Leszáll a köd. Aztán jön a tél. Máskor pedig a madarak piszka takarja le, vagy valakik festékkel leöntik.
Nem lehet leleplezni a szobrokat. A szónokok, a szoboravatók hiába igyekeznek. Állnak a pulpitus előtt, kezükben a mikrofonnal. A zsineg összegubancolódik, a lepel elakad.
A szónokok, a szoboravatók csak önmagukat tudják leleplezni az avatóünnepségeken.
A szónokok, a szoboravatók csak önmagukat tudják leleplezni az évfordulós megemlékezéseken.
Amíg a szobor áll...
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)