125 éve született Tamási Áron, az ezt ünneplő emlékév mindenképp ráirányítja a figyelmet életművére, és tán az esős őszi estéken eszünkbe jut leemelni egy-egy művét a polcról. (Én úgy képzelem, hogy minden székely család könyvespolcán legalább az Ábel-trilógia ott van.) Nem egyébért, de Tamási olyan tündérien és varázslatosan írt, hogy minden időben szükségünk lenne ilyen jófajta meseterápiára.
125 éve született Tamási Áron, az ezt ünneplő emlékév mindenképp ráirányítja a figyelmet életművére, és tán az esős őszi estéken eszünkbe jut leemelni egy-egy művét a polcról. (Én úgy képzelem, hogy minden székely család könyvespolcán legalább az Ábel-trilógia ott van.) Nem egyébért, de Tamási olyan tündérien és varázslatosan írt, hogy minden időben szükségünk lenne ilyen jófajta meseterápiára.
Amikor beszél, akkor is olyan, mintha írna. 1956 áprilisában a budapesti Jókai Színház bemutatta az Énekes madárt, ennek kapcsán a riporter feltesz egy teljesen sematikus kérdést, hogy mikor írta ezt a népi játékot, s milyen körülmények között. Tamási válasza ez: „1933- ban, ősszel. A művészi kifejezés formáival viaskodtam; s igen sokat foglalkoztam a társadalmi helyzet bírálatával, amiről tanúskodik az Ábel az országban című könyvem is, melyet éppen akkor fejeztem be. Gondoltam hát, viaskodás és bírálat közben megpihenek egy kicsit. S mivel gyönyörű ősz volt abban az esztendőben, kifeküdtem a napra. Néztem abban a fényzuhatagban a megszelídült eget és a madarakat.”
Az interjú végén a riporter sikert kíván az írónak, mire Tamási így válaszol: „Írónak a siker olyan, mint gazdának a szivárvány. De ha mégis lenne sikere a darabnak, én azt a sikert a közönség és a színészek között széjjelosztanám; s magamnak csak egy kicsi tollucskát tartanék meg az énekes madár szárnyából.”
A fényzuhatagban megszelídült ég, a kicsi tollucska az ének madár szárnyából olyan, mintha magából az Énekes madárból származna (pedig nem – Tamási egyszerűen így beszélt). S amit mond, az szintén megszívlelendő: szép, szép a siker, de a szivárványnak gazdaember számára nincsen haszna. Jó a siker, de mit érek vele, jobb, tartalmasabb lesz-e tőle az életem, teszi fel a kérdést az író, s ebben benne van a székely ember földközeli, pragmatikus gondolkodása.
De ugyanakkor azt is mondja, ha mégis bekövetkezik a siker, akkor az azért jó, mert lesz mit szétosztani. Ahhoz, hogy az énekes madár énekeljen, hogy a csoda megtörténjen, mindannyian kellünk: író, közvetítő és befogadó.
Vigyünk hát magunkkal egy-egy tollucskát ebből a rendkívül gazdag életműből, ha már Tamási szétosztotta közöttünk. És őrizzük büszkén, nagy szeretettel. Nem idegen, a miénk.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)