Az eddigi haszonelvű, profittermelő gazdasági szemléletet a magas fokú esztétikai látásmód váltja fel. Komolyabb pozíciókba, vagy pláne az új minisztériumi hivatalokba kizárólag alkotóművészek kerülhetnek, az alsó két szinten festők és szobrászok, valamint zeneszerzők, felül pedig az írók és költők. (Külön előnyt jelent, ha egy festő, vagy zeneszerző otthonos például a szapphói vagy aszkepliadészi strófákban is, illetve ha egy írónak, költőnek festői, esetleg zenei készsége is van.)
Költözés
Egy ember vidékre költözik, egy szép nagy házba, amit fel kell még újítani, úgy, hogy a teret kettéválasztják és a kisebbik részbe az építész, az eladó régi barátja költözik majd be, aki a munkálatokért cserébe bizonyos ideig irodaként használja vagy lelakja majd a felújítás költségeit. Ez a megállapodás mindenkinek megfelel, az eladó, az építész és az új tulaj nagyon örülnek, kezet ráznak, és mindhárman igazi jó haverok lesznek ezentúl. Az építész és brigádja nekikezd a felújításnak, de kiderül, nem értenek hozzá és félbehagyják, majd pedig telnek a hónapok, aztán egy-másfél év is elmúlik, és semmi sem történik az ügyben. Ekkorra már az építész és az emberei teljesen eltűnnek, de valamiért az eladó továbbra is bizakodik, miként az új tulaj is. Aztán az építész megint megjelenik és bejelenti, hogy ő inkább a szomszédba költözne, ahol megismerkedett egy nővel, viszont a volt tulajnak, régi barátjának, aki épp válik és el kell hagynia otthonát, megcsinálja az elmaradt romos területet, hogy az lakja majd le, a megállapított feltételek szerint, valamint kijavítja a nagyobb házrészben az eddig okozott károkat, viszont a munkásai mind leléptek, ezért időt kér. Ekkor egy hatalmas szippantós tartálykocsi, amit dugulás miatt hívott ki az új tulaj, belezuhan az emésztőgödörbe és tönkreteszi az egész udvart, de miközben daruval próbálják kiemelni a földből, előkerül egy eredeti Stradivari-hegedű. A régi tulaj azt állítja, hogy őt illeti a hangszer, az építész szerint viszont az egyik munkása hagyta el, ezért pereskedni kezdenek. Az önkormányzat ezután életveszélyessé nyilvánítja a házat és elkobozza a hegedűt, a szippantós kocsi viszont bent marad az emésztőgödörben. Ezután három idegen sátrat ver az udvar megmaradt részén, kijelentve, hogy joguk van ott élni. A régi tulaj közben összejön az építész volt feleségével, mert mindig is tetszett neki, bár eddig sosem vallotta be. A három idegen esténként hatalmas kártyacsatákat vív a sátor előtt, majd ahogy egyre hűvösebb lesz, beköltöznek a romos házrészbe. Az új tulaj udvarolni kezd egy közelben lakó, svájci nagynénjével együtt élő csinos ifjú lánynak, és hamar elkezd komolyra fordulni az ügy. A nagynéni igen gazdag, és a virágok szerelmese. Amikor először megpillantja a félig kész házat és az udvart, felajánlja, hogy szívesen felújítja saját költségén a fiatalok számára az egészet, ha cserébe néha majd átjöhet kertészkedni. Természetesen létrejön az egyezség, mind nagyon örülnek neki, rendesen meg is tanácskozzák többször is a részleteket, gondolatban már kész a terv, ahogy a romos falakból borostyánokkal futtatott, virágzó díszkertes birtok válik. Egy csodálatos hajnalon, épp a közelben levő barátságos kis tó ezüst vizén csónakázva nevetgélnek jókedvűen, amikor egyszer csak az új tulaj szeme láttára mindkét nő alakja elmosódik, majd köddé válva örökre semmibe tűnnek hirtelen. Kiderül, mindketten apszaraszok, (mennyei tündérek Indra egéből) voltak valójában. Az új tulaj hazaindul, és most már tényleg fogalma sincs arról, hogy mi legyen ezek után.
Az igazi Saint-Germain
Gerzson hatalmas rajongója volt a kém- meg a titkos ügynökös filmeknek, és amikor költözködni kezdett, ügyintézései során gyakran felfigyelt arra, hogy nem ellenőrzik rendesen a személyi igazolványát, címét, egyéb adatait és azt mondhat be, ami éppen eszébe jut – így lett legalább tizenöt lakása és neve a különféle hivataloknál. Az ország és a város távoli pontjain kitalált Bélák, Jenők s miegymások alakultak Gerzsonból, elvált, nős, levelező egyetemi hallgató, cégvezető, könyvtáros, rendőrségi nyomozó lett egyszerre, egy személyben a tréfás hajlamú titkos ügynökös filmek rajongója. Nem is volt rossz ötlet ez a játék, mivel akkoriban a világ vezetői, gazdasági okokra hivatkozva, kitalálták, hogy megszüntetik a nyugdíjas korú emberek ellátását, és minden országban kiadták a kormányoknak az utasítást, hogy a vásárlóerőt már nem jelentő rétegeket valahogy távolítsák el az élők sorából, de Gerzson hazájában ezt a parancsot is túllihegték, és a szegényebb vagy az alig kereső negyvenes, ötveneseket is elkezdték likvidálni. Az embereknek persze ezt az egészet úgy adták be, hogy a népességcsökkentés tervét a lakosság is lassan elfogadta, sőt, az állandó médiakampány miatt végül helyeselték is. Amikor egyszer Gerzson majdnem lebukott, mert hivatalos ügyintézése során kiderült, hogy harminckilenc és negyvennyolc, valamint ötvenegy éves, és különféle lakóhelyeken van regisztrálva, miközben fizetése szinte semmi, akkor egy ezoterikus hajlamú titkárnő elkerekedett szemekkel nézett rá, és csak annyit kérdezett őszinte csodálkozással: „jé, hát maga a Saint-Germain?” – akkor Gerzson az irodából sürgősen távozott egy ismeretlen helyszínre, ahol nem találhatott már rá az állami fojtogató, sem egy vírus, sem a hatóság valami kellemetlen kérdezőbiztosa. Új házában, mint egy igazi titkosügynök, sokáig nézte magát az ódon szekrény hatalmas üvegtükrében, majd egy pohár vörösbor kíséretében szivarra gyújtott, s a füstöt lassan kifújva, konokul, többször, csöndes mosollyal ízlelgetni kezdte a következő szavakat: „Nevem Zsermen. Szenzsermen.”
A 21. század vége
A század vége felé normalizálódik a helyzet, az emberiség kicsit magára eszmél. A világ vezető hatalmai új utakat keresnek, a katasztrófákat okozó politikai és pénzügyi felelősöket összes híveikkel, apparátusaikkal együtt föld alatti rezervátumokba zárják, ahol azok államokon belüli államokat hoznak létre, bankokkal, tőzsdékkel, reklámokkal és egymás kirablásaival, de ezek szerencsére a bolygó egészére már nincsenek kihatással. A korábbi kisebb, lokális atomháborúk és a lázongások miatt a Föld szerkezete, valamint lakóinak génkészlete átalakul, és a gondolkozás teljesen megváltozik. Az eddigi haszonelvű, profittermelő gazdasági szemléletet a magas fokú esztétikai látásmód váltja fel. Komolyabb pozíciókba, vagy pláne az új minisztériumi hivatalokba kizárólag alkotóművészek kerülhetnek, az alsó két szinten festők és szobrászok, valamint zeneszerzők, felül pedig az írók és költők. (Külön előnyt jelent, ha egy festő, vagy zeneszerző otthonos például a szapphói vagy aszkepliadészi strófákban is, illetve ha egy írónak, költőnek festői, esetleg zenei készsége is van.) Államfői, miniszteri posztokról pedig ne is álmodozzon az, aki nem képes bármilyen témáról szonettkoszorúkat rögtönözni, esetleg akár hivatalos szónoklat, prezentáció, ideológiai program megírása közben is spontán, a legnagyobbakhoz méltó klasszikus vagy szabad versformákban, bármikor kifejezni magát. A régi rend rezervátumaiban is, könnyített módszerekkel, bevezetik az esztétikai alapelveket, és ha az ottani vezetőség alkotásai nem ütik meg az elvárt minimális színvonalat, egész közösségektől vonhatják meg az ivóvizet, az áramot, esetleg kikapcsolhatatlanná és fülsértően hangossá teszik napi 24 órában a reklámokat. A Föld egy darabig működőképes hely lesz, viszont egyes festők és különösen zeneszerzők lázadozni kezdenek amiatt, hogy nem őket illeti a legfelsőbb hatalom, ezért hangadó csoportjaik a Naprendszeren kívüli exobolygókra települnek. Az írók és költők azonban résen vannak, ott is uralomra jutnak és kolonizálják ezeket a távoli bolygókat, amely nem kevés becsmérlést, vádaskodásokat, gőgös hiúságot, esztétikai kipellengérezéseket eredményez mindkét oldal részéről, szóval a körülmények időnként, még a pozitív változások ellenére is, elég zavarosnak tűnnek.