Bolemant László | mégis

Bolemant László 2022. október 28., 09:04

és úgy recseg a réttől messzebb a fasor
hogy sorra fásul vele a világ egy-egy
megmaradt darabja
a rabja befedi a semmit – élő boltozatot

Miroslav Jovančić: Egyszer a Szaharában ültem

a selymes rovartest zengő hártyaszárnyának
árnyakként táguló távolodó lágysága
légysárgán és langyosan a pocsolya felett lengő
szellő halk szava akár ha a

szavanna fűszálai közötti béke nyílna
békanyállal rajzolt holtágszínben a szívben
s a színben a hátsó udvaron a padok
apadó kutak és kezdődőt ér
térszintér és színtér
éterien könnyed játékaként
a két kijárat helyén tágasság tátogna
s te látod hogy a padok üresek

és úgy recseg a réttől messzebb a fasor
hogy sorra fásul vele a világ egy-egy
megmaradt darabja
a rabja befedi a semmit – élő boltozatot

foltozgat lomhán az égből kihasított ég
még mint két lélegzettől közrefogott
fagott-etűdben jelenvaló versszakot
felszakító hangtalan állapot

a lapos eltűnő mélyen rezgő test a tengerben
az úthenger-lassú már-már mozdulatlan idő
midőn a masszív hús leírható frekvencia-képlete
egy keretbe rögzített kép

az ép és mérhetetlen lélekbe is
léket verő csend
sem szorítja vásznára
e vézna rovarok szárnyának zöngésit

halk lehet ez
én itt mégis hallom

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)