Az ijesztegetés egyidős lehet az emberrel. A félelem ugyanis az ember alapvető ösztöne, az ijesztegetés félelemkeltés, a közös félelem pedig csoportösszetartó erő. A gyermek félelemérzettel születik. Erre játszanak rá a gyermekijesztők. De a felnőttekre is sokszor ráijesztenek. Mondhatni: mindennap.
Az ijesztegetés egyidős lehet az emberrel. A félelem ugyanis az ember alapvető ösztöne, az ijesztegetés félelemkeltés, a közös félelem pedig csoportösszetartó erő. A gyermek félelemérzettel születik. Erre játszanak rá a gyermekijesztők. De a felnőttekre is sokszor ráijesztenek. Mondhatni: mindennap.
A megijesztésben, az ijesztegetésben erő, hatalom van. Aki mást sikeresen megijeszt, abban félelmet kelt, egyúttal annak fölébe kerül. Ezért rendszerint a tapasztaltabbak tudják megijeszteni a tapasztalatlanokat, a tájékozottak a tájékozatlanokat, az idősebbek a fiatalabbakat. A szavakkal való ijesztegetés a szavak erejének, hatásának a bizonyítéka.
A megijesztés tartalma nagyon sokféle lehet. Ijesztegetés fertőzésektől, betegségektől, szélsőséges időjárásról, új munkahelyi vezetőtől vagy kollégától, párttól, diktatúrától, állattól, szomszédtól, etnikai csoporttól, pénzromlástól, a gazdasági helyzet rosszabbodásától, csődtől stb. A csoportos ijesztegetés következménye lehet a pánik, amely irracionális cselekedet, akár halálos balesetet eredményezhet.
Most maradjunk a gyermekijesztőknél, amelyeknek inkább fegyelmező (vagy „figyelmező”) célja van, semmint hogy pánikba ejtsük a gyermeket. A gyermekijesztő rendszerint kisgyermekek tréfás, esetleg beugratós figyelmeztetésére, nevelésére szolgáló fenyegető figyelmeztetés az idősebb testvérek vagy a szülők részéről. Az ijesztegetés következménye meglepetés, pillanatnyi elgondolkodás, tartózkodás, esetleg félelem, amelyet a jó szülők később igyekeznek feloldani. Persze túlzásba esnek, akkor az ijesztegetésnek tartós hatása, esetleg trauma is lehet a következménye.
A gyermekek ijesztegetése annyira szokványos, hogy sokszor nem is tudjuk, mit és miért mondunk ilyenkor. Hoppál Mihály néprajzkutató korábban csoportosította a gyermekijesztőket. (Hadd köszöntsük itt és most, vagyis október 31-én betöltött 80. születésnapján!) A gyermekijesztőkben felbukkannak bennük reális alakok (gyerekszedő, pulyaszedő, zsákos ember, koldus, rongyszedő, kéményseprő, drótos, csendős, rendőr, pap, doktor, fekete ember, tatár, török, betyár), állatok (bagoly, mókus, róka, farkas), hiedelemlények, mesei alakok (boszorkány, vasorrú bába, manó, ördög, garabonciás, tüzes ember, lidérc, csordásfarkas vagy prikulics), valamint irreális alakok. Utóbbiak valódi nyelvi csemegék, mivelhogy eredetük többnyire homályos, talán hangutánzó, talán valami sajátos gyermeknyelvi maradvány. Ilyenekről van szó: bákász, kókár, mamusz, bambuc, mankuj, vankuj… és ezeknek valóban ezernyi változata.
A gyermekijesztők hagyományos, rögzített nyelvi formát öltenek. Rendszerint az elvisz a…, illetve a jön a… formulába illeszkednek. Például elvisz a mókár! Illetve még egy figyelmeztető bevezető mondat is kerülhet eléjük: Vigyázz, mert elvisz a…, vagy: Ha rossz leszel, elvisz a… Egyes nyelvi formák földrajzilag jól körülhatárolhatók, vagyis táji állandósult szókapcsolatok, frazeologizmusok, mások persze nem. Míg a mumus országos elterjedésű, a bubust a Duna mentén, a böböst és a mamóst Erdélyben használták. Szabolcs-Szatmárban kókuval, palóc vidéken kókóval, a Felső-Tisza-vidéken mókárral fenyegettek.
Így volt, és érdekes módon így van ma is. 2008-ban felhívást tettem közzé a Magyar Rádió Tetten ért szavak című műsorában gyermekijesztők beküldésére. Sok érdekes adatot kaptam, és a világhálón azóta is meg-meglepnek (megijesztenek) újakkal. Néhány példa:
Elvisz a kezetlen, lábatlan Jankó (Tardoskedd), Elvisz a János bácsi, Elvisz a drótostót (Kecskemét), Elvisz a kókány (Szentkirály), Ne menj le (a pincébe), mert elvisz a mokokár (Üllő), Elvisz a mókár (Kács, Sály, Dél-Borsod), Elvisz a vasas cigányasszony (Üllő), Vigyázz, mert elvisz a Börny (Arad), Elvisz a banka (Ozsdola), Elvisz a bakróka (Baranya megye), Elvisz a szarabalta, elvisz a dzsabul (Forró), Elvisz a jeges (Komárom). Vannak teljesen egyedi megoldások: Elvisz az Érmelléki Kuglófember (Borsod).
Illetve valaki arról írt, hogy az 1930-as években Baranyában nemcsak furcsa szóval ijesztették meg gyermeket (elvisz a pákász és a kunkus), hanem a hatás érdekében a sötét pincében rothadt burgonyához is érintették a gyermek kezét.
Városi fiatalokat is megkérdeztem, akik a következőket említették:
Ha rossz leszel, elviszünk a javítóintézetbe (Budapest), Elvisz a ropi (Szlovákia, Csicser), Elvisz a mumus/momó (Hajdú-Bihar megye), Ha rossz leszel, elvisz a talus (Budapest), Vigyázz, mert elvisz a zsákos ember! (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye), Jön a zsákos ember (Budapest), Elvisznek a szörnyecskék (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a jeti (Budapest), Elvisz a krampusz (Budapest), Elvisz a mumus (Budapest, Szlovákia: Mokcsa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Elvisz a Jónás (víz közelében mondják, Debrecen), Elvisz a prikulics (Budapest), Elvisz a klotyómanó (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a rézfaszú bagoly (Debrecen, Szlovákia), Elvisz az aranyfaszú sas (Szlovákia), Elvisz a koponyányi monyó (Debrecen), Elvisz a kunka (Nógrád megye), Elvisz a kókó, kóku (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).
Nemcsak a használók, vagyis mi vagyunk roppant tájékozatlanok a gyermekijesztőkben foglalt alakok kilétét illetően, hanem maga a néprajzi és nyelvészeti irodalom is. Pedig nagyon sok példát gyűjtöttünk. Egyelőre ott tartunk, hogy gyermeknyelvi, hangutánzó szónak gondoljuk a legtöbbet, olyan szavaknak, amelyeknek a nyelvi formája önmagában alkalmas az ijesztésre, esetleg éppen azért, mert nem tudjuk, hogy mi is az. Az ember ugyanis leginkább az ismeretlentől fél. De az is lehet, hogy sok más értelem is bujkál ezekben a jól dokumentált szavakban:
babus, babós, bankus, bambuc, bákász, bobo, bobósbunkus, bönkös, böbös, bökötör, bumbus, bubusz, dodo, hemmes, kankas, kankus, kercsula, konkó, kókós, kókár, kumasz, kunka, mankuj, mánkus, muma, mumák, mamusz, mommó, murkus, vankuj.
A gyermekijesztés csúcspontját jelentő rézfaszú bagolyról van már némi szakirodalom (magam is írtam róla), az aranyfaszú sasról és a ropiról én is csak most értesültem, s valószínűleg kedves olvasóink még bőven tudják gyarapítani a gyűjteményt, amire ezúton is buzdítom önöket!