Regős Mátyás | Fuga

Regős Mátyás 2022. november 06., 10:08

Ébredés után izmos szippantásokkal kitisztítottam eldugult orrjárataimat, langyos vízbe mártott vattás végű pálcával kiforgattam a mélysárga fülviaszt, szanaszét álló forgómat nedves kezemmel tapasztottam a koponyámhoz. A csipát kipöcköltem, régi vart lekapartam, korpát kifésültem, beforgattam, eltakartam.

Véssey Gábor: Egy húron pendülnek (olajtempera, vászon, 60 × 60 cm, 2010)

Behúzom hájas hasam, ahogy a komoly emberek. Barátságos vagyok és fényes, kitettem magamért.

Ébredés után izmos szippantásokkal kitisztítottam eldugult orrjárataimat, langyos vízbe mártott vattás végű pálcával kiforgattam a mélysárga fülviaszt, szanaszét álló forgómat nedves kezemmel tapasztottam a koponyámhoz. A csipát kipöcköltem, régi vart lekapartam, korpát kifésültem, beforgattam, eltakartam. Hüvelykujjam nyálas nyelvemre helyeztem, majd meghúztam vele két szemöldököm, szabályosokkal összefogva a rendhagyót, sehová be nem illőt. Lenőtt pajeszom végét vizes fésűvel arcomra simítottam, körömollóval másfél centit nyestem belőle. Fogat mostam, levágtam kéz- és lábkörmeim, dezodoráltam, majd kitéptem jobb alkarom mély tónusú anyajegyéből a szőrszálat. Felhúztam a mosogatógépre készített hosszú szárú alsót, drapp zoknit, azonos színű nadrágot. Fehér birkózó trikót vettem, a nadrágba tűrtem, barna övet futtattam körbe derekamon. Fehér ingem óvatosan gomboltam össze lüktető nyakamon, párás hátamra tapadt a műszálas anyag. Vállfájáról finoman húztam le a királykék mentét, megérintettem aranyozott gombjait, érdes zsinórjait, és lazán az ingre dobtam.

Tükörbe nézek. Ápolt ember nyitott mentében. Dagadó halántékom ragyog a párával keveredő izzadságtól. Mentém egy gombja félszegen fityeg, vissza kellett volna varrni, most már így marad.

A fürdőszobából a homályos emeleti közlekedőbe lépek, megváltozik a levegő. Meghűlt gyerek szemében reggelre a nyálkás csipa, csemegepultos óriás körme alatt inak, hártyák, meg a zsír, felgyűlik bennem a tetterő. Zoknis lépteim egyre mélyülő tompa hangsort ütnek a falépcsőn, ahogy a földszint felé tartok. Tüdőm feldohog, mélysodrású folyó forrásirányának úszom a pillanatok változó halmazállapotában. Nyilvánvalóan cipőt kellett volna húznom, komolytalan vagyok.

Az étkezőasztal fölé lógó lámpa sötét sárga köröket vet a plafonra. A környék sorházaiban ezt a sárgát állítják szembe a kerületbe érkező őszi reggelekkel. Tespedt, dagadt tagokkal légy vonaglik a reggeli lekvár, méz, és péksütemény maradványai fölött. A konyhából langyos zajok szivárognak, étel készül. Tudom, hogy odabent van, az újba lépek.

Nehéz arcával felém fordul, tenyere a combján, testét piros kötény takarja. Megkörnyékez a frissen mosott lenvászon ismerős szaga, napon barnult lassan fakuló bőré, piruló hagymáé. Behúzom hájas hasam, féltérdre ereszkedem, a konyhakő valószínűtlen mintáit figyelem. Lovaskocsit látok, vak lovak húzzák, inas férfifej a bak fölött, magányos nagybátyámra emlékeztet. Vak lovak dübörögnek a vörös kötény felé, torkomon megfeszül az ingnyak, mentém zsinórjai sárgát kapnak a tarkómat ütő lámpafényben.

Hozzám jössz feleségül, kérdezem, és mentém cérnaszálon függő aranyozott gombja engedvén a földmag mágneses, mákonyos duruzsolásának, éles csengéssel nagybátyám kerámiaképmására hullik. Berágódott meder fölött tágasságot kapó víztömeg, hallgatásom betölti konyhánk légterét. Keze felém nyúlik, piros kötényébe von, teste frissen sült kalács szagát árasztja, röghomok alól felbukó melegvíz, forró mirigyből csatornák alagútjaiba buggyanó tej, elönt a pára, a táplálékszerzés kábító öröme. Ápolt fejem mellkasára billen, emlői befogadnak, pirított kenyér lepergő morzsáját a lábszárcsontvelő.

Ismerős emlők hússzín rezgései, élőlények bennrekedt szaga, múlt idők kocsonyája lepi el bőrömet, rémálomból riadt gyerek lepedőjét az enyhülés, majd növekedni kezd kitöltve konyhát, étkezőt, előszobát, utcára megy, tuját borzol a ház előtt, kerítésre robbanó kutyákat csitít, puha orrukon a rés tágulni, nyáluk csorogni kezd, megsimítja egy vinnyogó fiúcska nyelvét, az abbahagyja a sírást, elballag, széles talpával sarat döngöl. Kisodorja a postás kezéből a levelet, félrecsapja méregzöld sapkáját a felejtésből kirángatván egy osztálykirándulás emlékét, száguldó busz elé lép, az dudálva fékez, egy alvó utas homloka az üveghez koccan, hirtelen egérutat nyer ritmusát vesztett házasságának labirintusában, labilis keverék után nyúl a futtatóban, az állat átinog a pallón, szárított marhahúst kap, szokatlanul dús simogatást, tönkrement gazdája örül. Benéz a plébániára, az atya lila ajkai mosolyra gerjednek, hátközepén felfutnak szülőháza kúszónövényei. Gazos pályán megérinti a bizonytalan középcsatárt, aki átmegy a védelem tengelyén, gólöröm helyett égre néz, fülel. Lakótelepi konyhába tér, lefújja a kifutó tejhabot, nyugdíjazott szolfézstanárnő szoknyája alá kap, bozótosban tanyázó hajléktalan sátrában mozgatja a levegőt, általános iskolánk homlokzatán húzza a kerületi zászlót, míg elenged, és az őszi égbe vágódik, irányt vált, végül kiterül a sörgyár meszes talaján, megcsócsált maradék lepény, felveszi a port.

Édes kicsi fiam, persze hogy hozzád megyek, mondja anyám. Vegyük le gyorsan a nadrágot. Két karjával eltart magától, a földszinti sötét fürdőbe visz. Levesz rólam drapp zoknit, azonos színű nadrágot, hosszú szárú alsót, mindent. Napra viszi.

Birkózó trikóban állok a fürdő fehér csempéin. Megvert buta kutya, miután gazdája ágyába mászott, körberöhögött szerelmes kamasz, üres csöves, kinek lakhatást, munkát ígértek, és régóta áll a kijelölt helyen, megjelölt időben, de nem érkezik már soha senki. Nőket látok a csempesoron, tolakodókat, izgalmasokat, vörös kötényben pördülő anyám, a postásnő biciklin ringó hasát, kerekarcú péket, kovászos uborkás szürke nőt, lányok a parkból, lányok a térről, lányok sajátos életükben, körülményeikben, fölhúzott orr, nyál a bőrön, szoknya, hús, rügyek. Nem ezért jöttem. Örökkön ottfelejtett gyerek, hentesmedencében tobzódó ponty, olajfák göcsörtös törzse, egyedül vagyok.

A szorosan egymáshoz simuló csempéket elválasztja egymástól a fuga.