Tudod már, mi a karcinóma,
hipertónia, diasztolé.
Halottaidhoz vagy hűséges,
kései Antigoné.
A tihanyi Apáti-hegy
Az út felfut a hegy lábáig.
A templom fala napmeleg.
Ha hitted, az Isten elhagyott,
ma hiszed, itt van veled.
Csenevész fák sorfalán túl
felhőkámzsás őrtorony.
Zsoltár dallama lép
a foghíjas lépcsősoron.
Négy őselem, ha közrefog,
és szitakötőszárny zenél,
mit üzenhet kardvas, kőlap,
alapító oklevél?
Lábjegyzet, orvosi vényre
Van már kenyered. Borod is van.
Régi otthonod idegenek lakják.
Hajad deres. Gesztusaidban
mind kevesebb fiatalság.
Allegória, ha az őszi téren
vörös lombra hullnak a fények.
Könyvekből épült bástyák
mögött keresel fedezéket.
Tudod már, mi a karcinóma,
hipertónia, diasztolé.
Halottaidhoz vagy hűséges,
kései Antigoné.
Ambroziánus himnusz
Hogyha jelen vagy, énekem
szirmokká feslik a réteken.
Párás fényedben élsz velem,
s ragyogtatsz, Örök Értelem.
Hogyha a lelkem elhagyod,
tar pusztasággá száradok.
Egy szál, sötétlő láng vacog;
ahol nem vagy, ott én vagyok.
Őszi határ, 1950
Nyirkos fűben lapul az ősz.
Utak és temetők áznak.
Lúdbőrzik ráncos képe
egy ágon maradt almának.
Rothadás vette birtokba
gazdájaként a kertet.
Esők cseppjein november
rózsafüzért szemezget.
Álomba most dermed a táj,
tócsára üveg fagy lassan.
Héja húz, hangtalan vadászgép
a légritka magasban.
Keze a szeszélyes időnek
a tájat síkokra bontja.
Satnya törpefák nőnek
töltényre, szuvas csontra.
(Karantének)
{K1}