A gyermekkor tündérmezején együtt
jártunk, ő mutatta meg nekem a világot,
a tudomány és történelem titkait.
Vértestvér
Bivaly erejű, Toldi-szerű bátyám
a bánat italát issza, a szégyen füstjét
fújja mindennap.
A gyermekkor tündérmezején együtt
jártunk, ő mutatta meg nekem a világot,
a tudomány és történelem titkait.
Aztán egyszer elnyelte a kórház fehére,
és én magam maradtam, testvértelenül.
Mégis – húztuk tovább az életet, az imát,
a szerelmet, az ábrándot és képeket.
Mi maradt hát?
A gyermekkor tükördarabjai, szivárványtöredékek, a mégis összetartozás vére,
igen, ez marad: a család és a vér.
Mi marad?
Mi marad hát? Az írás,
persze, s ahogy Hamvas mondja,
végül Isten és a bor,
de az csak a végállomás.
Én is próbáltam apáca lenni,
férjhez menni egyszerűen,
de nemigen ment.
Mint Hajnóczy Péter – írni,
mindenképp és mindenáron,
míg van bor és bőr a képemen,
és még azon is túl, azután is...
Mit lehet tenni, van végzet, és
van szabad akarat – és nincs
lehetőséged dönteni.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)