Kis falum egyetlen és legkedveltebb autószerelőjénél beszélgetünk az asszonykával, mikor megcsörren a munkálkodó mester telefonja. Látszik, hogy nagy baj van, mert a kezében lévő szerszámokat a motorháztetőre dobja, leteszi a telefont, és szól az asszonynak, hogy az összes létező seprűt vigye magával. Szó nélkül is értik egymást, beülnek az autóba a seprűkkel és elhúznak, én pedig ott maradok a kibelezett autómmal a széttárt kapu közt.
Kis falum egyetlen és legkedveltebb autószerelőjénél beszélgetünk az asszonykával, mikor megcsörren a munkálkodó mester telefonja. Látszik, hogy nagy baj van, mert a kezében lévő szerszámokat a motorháztetőre dobja, leteszi a telefont, és szól az asszonynak, hogy az összes létező seprűt vigye magával. Szó nélkül is értik egymást, beülnek az autóba a seprűkkel és elhúznak, én pedig ott maradok a kibelezett autómmal a széttárt kapu közt. Pár óra múlva visszajön az asszony, mondja, hogy nagyjából eloltották a temetőben keletkezett tüzet.
Mifelénk ha valaki meghal, egy ideig minden nap gyertyát kell gyújtani a sírjánál. Ilyen szomorú gyertyagyújtásból támadt a nagy tűz, igazi tisztítást végzett a sírok között, a nyári aszályban.
Látni akartam én is a falu jelenlegi legszomorúbb és legfontosabb eseményét, ezért megkértem az asszonykát, jöjjön vissza velem. A látkép eléggé eklektikus volt: háttérben leperzselt domboldalon sírok, előtte, a hidegház körül sörözve üldögélő, büszke férfiak. A szanaszét dobált seprűk, ásók, kapák és biciklik azt mutatták, hogy kemény munkát végeztek a tűzoltók.
Mire odaértünk, zajlott már az akció kiértékelése egy-egy üveg sör kortyolgatása mellett, melyeket a boltos hozott ki az esemény hírére. Ennyi férfi egy kupacban ritka dolog, régi emlékek elevenedtek fel: mikor a Pista háza égett, amikor a Lajosé, vagy amikor a boltosné csűrje. Akkora tűz viszont sose volt még, mint mikor a gáter. Persze csak azért, mert volt biztosítása. Annyira beleélték magukat a mesélésbe, hogy egy-egy atyafi beállt a kör közepébe, s úgy adta elő bősz hangon a történetét.
Egy idő után rájöttem, hogy a férfiak leginkább nekünk, a két fehérnépnek játszanak. Mert ahol megjelenik a nő, ott a férfiak már nem egymással kommunikálnak. Kész előadóművészet, színészi parádé és sírokon pózoló akrobatika volt, amit elműveltek érettünk, nem is beszélve a választékos, díszes, kimunkált csipkelődésekről és az erőtől duzzadó metakommunikációról.
Ilyen megtisztelve még soha sem éreztem magam férfitársaságban, mint e temetőben.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)