Varga Melinda | A magány nem magára hagyatottság

Varga Melinda 2022. november 29., 09:07

„A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak” – a verőfényes novemberi délutánokon, amikor a közeli erdőben sétálok, Hamvas Béla A babérligetkönyvének mondata gyakran eszembe jut. Amikor először olvastam, felujjongtam örömemben, hogy végre valaki ezt megírta!

Keszthelyi György: Magány

„A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak” – a verőfényes novemberi délutánokon, amikor a közeli erdőben sétálok, Hamvas Béla A babérligetkönyvének mondata gyakran eszembe jut. Amikor először olvastam, felujjongtam örömemben, hogy végre valaki ezt megírta!

A magányban való feloldódás gyermekkorom óta az alaptermészetemhez tartozik. Kiskoromban szívesebben játszottam egyedül, építgettem a saját mesevilágom, kitaláltam a szereplőket, és beszélgettem erről a képzeletbeli barátommal, minthogy a szomszéd kislányokkal babázzak.

A magányos természetemből sajnos sok problémám származott, az óvodában például megrovásban részesültem amiatt, hogy nem mászom fel az orgonafára, és a csoportjátékból is rendszerint kimaradok. Tiszta szívemből gyűlöltem az óvodát, a kontyos óvó nénit, neki köszönhetően a csoportjátékos korombelieket is.

Első osztályban a Zita nevű roma osztálytársammal voltam csak hajlandó barátkozni, s ezt a felettébb furcsa szokásom a tanítónő szóvá is tette édesanyámnak, és gyorsan elültettek a cigányleányka mellől. Ma ez rasszista tettnek minősülne, a kilencvenes években „normális” pedagógiai módszernek számított, ahogy a tenyeres, a körmös, a sarokba állítás is.

A magányhoz való viszonyom később sem változott sokat. Számomra a társasági élet valóságos kínszenvedés, minden ilyen alkalom után úgy érzem magam, mintha egész nap kapáltam volna a mezőn.

Nem szeretem az üresjáratot a beszélgetésekben, képtelen vagyok csevegni semmitmondó témákról, csacsogni magas sarkú cipőmárkákról. Amitől legjobban viszolygok, az a pletyka. Mások magánélete, egészsége, testalkata, szakmai teljesítménye, vélt vagy valós dolgainak részletes és szaftos kitárgyalása aljas és emberhez méltatlan dolog. Inkább választom a könyvtárszoba, a kert, az erdő csendjét.

A csend nem némaság, a termékeny magány pedig nem magára hagyatottság, a szemlélődő, befelé többet figyelő személyiség pedig semmiképp sem antiszociális lény, egyszerűen csak más utakon jár, másképp talál önmagára.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)