Nyelek egyet, a szoknyámra pillantok. Feszes, ránctalan, még nem gyűrődött össze, pedig kényes anyag. Ő követi a tekintetem, az ölemre pillant, majd feljebb, végül megállapodik a dekoltázsomon. A tenyerem izzad, meleg van, hiába a légkondi. A kezem lopva a szoknyámba törlöm, nem érdekel, foltot hagy-e, közben kissé lejjebb igazítom, így már a térdemet takarja.
– Két hónapja váltam el – kezd magáról mesélni. Lazán a kávézó asztalára könyököl, arrébb tolja a kávéscsészéjét, egyenesen a szemembe néz.
Negyvenfelé közelít, arca markáns, telt ajka kissé előrebiggyed. Jóképű, de már tokásodik, ez persze a randiapp fotóin nem látszott.
– Mi történt? – kérdezem, mert el akarja mesélni.
Hangosan sóhajt.
– Én mindent megtettem, de Dóri…
Szünetet tart, megint sóhajt, melegbarna szeme mintha párásodna. Én megértőn bólogatok, ő pedig folytatja.
– Dóri nagyon jó csaj volt. Bár nem olyan szép, mint te – teszi hozzá, miközben mélyen, nyomatékosan a szemembe néz.
Az arcom átforrósodik, elkapom a pillantásom, és gyorsan kortyolok a kávémból.
– De a házasság után, teljesen kifordult magából. Elslamposodott.
A kávé keserű, összerántja a szám. A cukorért nyúlok.
– Meghízott.
A szó köztem és a cukroszacskó között koppan, visszarántom a kezem.
– Persze jött a gyerek, meg minden. De sok nő akkor is ad magára, érted. Kérdeztem, miért nem megy kondiba, én is járok – megfeszíti a karját, mire a bicepszén az ing megfeszül –, de csak jöttek a kifogások.
A kávém keserű maradt, így nem nyúlok hozzá. A szám kiszárad, a torkom kaparja valami.
– Én próbálkoztam, mondtam, hogy menjünk ide vagy oda, de ő folyton fáradt volt, meg kedvetlen, nem érdekelte semmi. Sokszor csak ült a kopott melegítőjében a tévé előtt.
Nyelek egyet, a szoknyámra pillantok. Feszes, ránctalan, még nem gyűrődött össze, pedig kényes anyag. Ő követi a tekintetem, az ölemre pillant, majd feljebb, végül megállapodik a dekoltázsomon. A tenyerem izzad, meleg van, hiába a légkondi. A kezem lopva a szoknyámba törlöm, nem érdekel, foltot hagy-e, közben kissé lejjebb igazítom, így már a térdemet takarja.
Ő megnyalja a száját, telt ajka sötét és fényes, mint egy nyitott seb.
– Pedig én szeretem, ha egy nő ad magára – kacsint rám, majd tovább fixíroz.
Tekintete lustán végigsiklik a lábamon, egészen a magassarkúmig. Új, tegnap vettem a randira, kicsit még töri a sarkam.
– A tűsarkúak a gyengéim – búgja rekedten felém hajolva –, attól igazán nő a nő.
Magam alá kapom a lábam. A sarkam lüktet.
– Dóri már nem hord, csak mindenféle anyamamuszokat, érted. Mióta betöltötte a harmincat, tiszta vénasszony. Na, de beszéljünk végre rólad.
Felém nyúl, a karomra teszi a mancsát. A tenyere nehéz és forró, égeti a bőröm, elhúzódom.
– A jövő hónapban harminc leszek – bukik ki belőlem.
– Azt hittem fiatalabb vagy. De ha nem kezdesz mackónadrágot hordani, nem lesz gond – vigyorog rám.
A gyomromban a korty kávé felkavarodik, a szám megtelik keserű ízzel. Érzem, hogy mindjárt hányok, felpattanok.
– Most mennem kell.
Ő értetlenül pislog, a kezem után kap.
– Máris? De hát olyan jól beszélgetünk!
Az asztalra dobok némi aprót, a kávémra elég.
– A vendégem voltál!
Én a fejemet rázom, a pénzt az asztalon hagyom. Ő értetlenül hápog, az arca egyre vörösebb. Nem törődöm vele, elindulok a kijárat felé, de megtorpanok.
– Szeretem a mackónadrágot! – kiáltok vissza neki, hogy az egész kávézó hallja. Aztán csak megyek, ki az ajtón, át a plázán, és nem fordulok többet vissza.
A magassarkú töri a sarkam, az egész lábfejem lüktet. Megállok, leveszem, a szemetesbe dobom, és inkább mezítláb megyek tovább. A randiappot majd csak otthon törlöm.