Egyszer csönd lesz,
s nem mindegy, milyen,
a csönd is lehet unalmas,
az ember, aki addig fél, amíg él,
csak mereng.
Egyszer csönd lesz,
s nem mindegy, milyen,
a csönd is lehet unalmas,
az ember, aki addig fél, amíg él,
csak mereng.
Az utakon, s az utak helyén
majd halkan sétál a szél,
az arra vonuló tömegek
nyomait bejárja.
Tőle kérdezd a létet,
hogy élet lesz-e még.
Csönd lehet, sűrű a hallgatás,
mikor beborul az ég,
bólogat pár néma virág,
valami mindig elmúlik,
mint a sötétség reggelente,
s megmarad
az elmúlás történelme,
sok legenda, hiedelem,
becézzük históriának…
Harsány indulók szólnak,
dicsekvő hatalmak
írják a krónikákat.
És megváltoznak az utcanevek,
a városokat is átnevezik,
szobrokat döntögetnek
slemil új uraink,
és új a festék,
a plakátokra pingált
ákom-bákomokat
fáradt szemek lesték,
majd eső mossa le…
Csak a semmi marad.
Hol volt, hol nem
a kedves vidék,
a rétek, erdők, vízpartok.
Minden más lett,
másmilyen sírhantok,
a csönd nem ölel magához.
Denevérszárnyú madarak
hangtalan serege szálldos,
és a toronyóra is elhallgat.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)