A várost újraépítik. Vörösre festett falai
között kislány bolyong.
Folyton megbotlik az útjavítás miatt
fölszedett kövekben,
kerülgeti a kiásott gödröket,
játékai a mélybe hullnak.
Véletlen óra
Narancsszínű kabátban áll a gangon,
körülötte ismeretlen város suttog.
Harsány alakok beszélgetnek
a bolt előtt, építkeznek a szomszédban.
A régi tömbház monológja mégis
eltompít minden hangot.
Megszólal a repedezett fal,
zizzen az ablak, roppan a régi korlát.
Lépcső koppan, parketta reccsen,
lámpás gyúl a folyosón.
Tudja, hogy semmi köze az itt
dolgaihoz. Tegnap jött, és hamarosan
örökre elmegy. Most mégis
kihallgatja titkait.
Egy véletlen órában
csak ő tud róluk.
(Egon Schiele Self-Portrait in orange jacket című képéhez)
Jegyzetek egy épületről
Miklóssi Szabó Istvánnak
Porból nyíló labirintus.
Múltat vetítő tükör.
Alagsorban bongó, elhangolt citera.
Cipő egy rozsdás zuhanyfülkében.
Törött üveg alatt tombolajegy.
Ismeretlen emberek egy
állandósult pillanatban.
Barna vízben jegyzettömb,
olvasatlan könyvek hegye,
elnémult színpad,
visszhangzó nevetés,
égből kinövő, foszló függöny,
levegőben csüngő létra.
Forrás nélküli zajok.
Ablakon beférkőző faág.
Az egyik szobában a tegnap vonaglik,
a másikban erdők születnek.
(egy Zdzislaw Beksinski-képpel rezonálva)
Nagytakarítás
mindig émelygek a nagytakarítástól.
a szobákat porfelhők dagasztják.
fuldokolva fogom vallatóra a házat,
miért rejtegeti a régi ruhákat,
fényképeket, leveleket, mozdulatokat,
nevetéseket, ordításokat?
miért ásta fiók mélyére
változó arcainkat,
a kitépett hajcsomókat,
a sziszegő párnát,
amely rémálmainkat mondja vissza?
miért szőtt pókhálót hibás, törött
gondolatainkból?
miért hímzett repedéseket a tükörre?
jól tudom, hogy hangyabolyt rejteget
a parketta alatt.
most is hallgat a ház, csendben tűri,
ahogy kisöpröm a pókokat, csótányokat,
az üveggolyókká hízott
gondatlan szavakat,
kihajítok mindent az ablakon,
kis híján a falakat,
kis híján magamat is.
Térkép a határon
Elfeketetül a határ, két oldalán
telepített erdők. A túlsó
egyre homályosabb, meg kell találnom
azt a pontot, ahol még látszanak
a házak kéményei.
Eleinte könnyű volt az átkelés.
Őzek, szarvasok bámultak
a háromszáz éves tölgyek és szomorúfűzek
mögül. De a vadakat állatkertbe
vitték, a fákat kivágták,
helyükre fenyvest ültettek.
Hosszú, szúrós karjaikkal felém nyúlnak,
ahányszor útnak indulok.
Bokrok gáncsolnak, vastag indák
tekerednek rám. Károgás köröz fölöttem.
Órák telnek el.
Mire hazaérek, sebek, horzsolások
térképe bőrömön.
Körút
Az éjszaka már kora délután felkelt,
elindult fölzabálni az utakat, kerteket,
udvarokat.
Az emberek jól tudták, mi jön,
házaikba zárkóztak álmodni.
Ahogy elérte az erdőt,
mohón rágni kezdte a fákat, bokrokat,
szétfutottak őzek és szarvasok.
A hegyet is elnyelte,
a madarak összeütköztek a felhők között.
A falu fölött magasodó kastélyt
nem tudta bevenni.
Néhány percig meghúzta magát
a sokszáz éves kapu tövében,
majd elmorajlott.
Csak a foszforeszkáló csillagokat köhögte fel -
halkan gurultak az úttesten.
(egy képzelt festmény alá a törcsvári kastélyról)
Felújítás
A várost újraépítik. Vörösre festett falai
között kislány bolyong.
Folyton megbotlik az útjavítás miatt
fölszedett kövekben,
kerülgeti a kiásott gödröket,
játékai a mélybe hullnak.
Ötven fok. Gőzölög a föld.
A kövek között több napos
macskatetem rohad.
A szag a kislány hajába olvad,
fehér ruhájára döglegyek szállnak,
széles karimájú kalapja a fejére nő.
Valahol óra kattog.
Nem tudni, kik, de a falat
még mindig építik.
Már eltakarja az eget.
Valahol emberek beszélgetnek.
Egy hang bemondja, hogy
a hegyi vonat légiriadó miatt bizonytalan
időpontban érkezik.
Az országhatár felé tartót
végleg törölték.
A ruha, a kalap elrongyolódnak
a kislányon, mire hazaér.
Füstölög a ház, éget a kilincs.
Láncra vert, elvadult kutya
vonaglik a porban.
(Ország Lili Kislány a fal előtt című képe alá)
Esti varázslat
Fejjel lefelé sétálunk ismeretlen
lépcsőházakban, hosszú gangokon át,
korhadó mennyezeteken,
csüngő csillárok között.
Kikerüljük a tévéző vénasszonyokat,
sakkozó nagypapákat,
kisétálunk az ablakon.
Szövevényes égi térkép az utca.
Néhány ember lézeng,
valaki a földre köp,
kopognak a csizmasarkak.
Halkan dúdol a macskakő.
A tetők szélén kövér varjak ülnek,
fekete felhőket markolnak a fák.
Látjuk az esőt visszafelé esni.
Köröz egy repülő az égen,
nyugtalanul dagadó hold.
Talpunk alatt templomok.
(Georg Baselitz Arrivare con cenere című képe alá)
Világtűz
Gondatlanul égve hagytam
a gyertyát a függöny előtt.
Most füst ömlik a házból,
ég az erdő is.
Sikítoznak a bútorok, növények,
szőnyegek, asztalok és székek.
Dühösen faggatnak a falak.
A buszmegálló felé futok,
félúton beesek a bozótba.
Csontjaimra bogáncsok nőnek.
Sziszeg az éjszaka.
Rohan a mező,
elgáncsolja az országút.
A fenyők szúrós karjaikkal
megfojtják magukon
az énekesmadarakat.
(A költő 2022 novemberében három hetet töltött el a sepsiszentgyörgyi írórezidencián.)