Az emléked is így kerül majd helyre,
letisztul, mint ősszel a Duna,
a fájdalmat elsimogatják
az évek, mint a vatikáni Krisztus
bronzlábát a rózsafüzért morzsoló
zarándok tenyerek.
ELSIMUL
A vihar is csendesedik majd,
hiába tombol, egyszer vége lesz,
kisimul a víztükör, megcsillan a nap,
– mondják a tapasztaltak.
Az emléked is így kerül majd helyre,
letisztul, mint ősszel a Duna,
a fájdalmat elsimogatják
az évek, mint a vatikáni Krisztus
bronzlábát a rózsafüzért morzsoló
zarándok tenyerek.
HOGYAN TOVÁBB?
Soha nem rejtetted véka alá, hogy
bizonyos helyzetekben mit és hogyan
kellene csinálnom.
Mondtad, ha kérdeztem, akkor is, ha nem.
Megint kérdezlek, és olyan történik,
amilyen még sohasem:
nincs válaszod arra,
ami momentán a legjobban foglalkoztat:
akkor most hogyan tovább nélküled?
VÉBÉDÖNTŐIM
Amióta az eszemet tudom, minden
focivébédöntőre emlékszem. S ahogy haladok a
korral előre – egyelőre –, már nem csak a döntőkre:
selejtezőkre, csoportmeccsekre, elődöntőkre, gólokra,
gólpasszokra, nagy szerelésekre, sérülésekre,
man of the match-re.
De arra az egyre nem emlékszem.
Nem érdekelt kicsit se.
Az eredményt is csak napokkal később tudtam meg.
Aznap haltál meg.
A VÉGÉN MINDEN
Anya szerint a végén minden helyére kerül
Most már értem, hogy a kuglizóban a Bobinak
miért volt a felkarjára tetoválva a vaskos kereszt,
fájába vésve az INRI helyett: ANYÁM.
AZON A NAPON
Hirtelen lesz hűvös.
Elhalkul a gyerekzsivaj a parton.
Az út mentén sárosak az árkok.
A sétányon feljajdulnak a cefetül nyírt platánok.
GONDOLTAD VOLNA?
Mama, gondoltad volna, hogy én leszek az,
aki megénekli a szülőfaludat?
A házat? Az utat a Duna felé?
A sudár jegenyefákat? A nagyanyámat?
Csend.
Nem gondoltam kisfiam.
ŐSZTELENÍTÉS
Fekszem az ágyon,
hasamra süt a lenyugvó nap.
Egyre több a fehér szőröm – lassan
olyan leszek, mint apa.
Hirtelen az ötlet, fiatalítok:
csipesszel húzogatom az ősz szálakat.
Ősztelenítek.
(Karantének)
{K1}