Ajlik Csenge | Bejrút homlokon csókolt – versek

Ajlik Csenge 2022. december 17., 10:13

Mégis mikor a tündöklő Nap
kecsesen fekszik a tengerre,
és pálmafák árnyéka közül
a szél fülem mögé fújja bánatom,
megtisztul a homlokom.
Bejrút csókolja.
Ide tartozom.

Vajna László K.: Valami örök tovasuhogás (Szabó Lőrinc) – (olaj, vászon, 100 × 100 cm, 2020)

Bejrút homlokon csókolt

I.

Imára énekelnek.
Allah szól a tornyokból,
és megáll az idő.
Egyszerre lép be
ki-ki maga saját lelkébe,
tisztaságban fürdünk
mi színtelen, szagtalan
formája megfoghatatlan.
És ebben a gyöngyházban
már nem vagyok idegen.
Először járok itt,
mégis minden sejtjét ismerem.
Van ilyen tisztaság?
Hazaértem.

II.

Függöny lapul a hátamnak.
Apró ablakkeretbe
képként illesztem be magam.
Háború nyomai, szemét
és vastag páraszag,
a távolban gyerekek
játszanak vagy kuncsorognak.
Meghajlok.
Istenükkel együtt fogadtak be,
de hálám semmire sem való,
elkényeztetett.
Mégis mikor a tündöklő Nap
kecsesen fekszik a tengerre,
és pálmafák árnyéka közül
a szél fülem mögé fújja bánatom,
megtisztul a homlokom.
Bejrút csókolja.
Ide tartozom.

Szöcskepercek

Világok kezdődnek el,
mikor földre teszem a homlokom,
és önmagamhoz imádkozom.
Ott vagyok a fák törzseiben
az imákban éneklő müezzinben.
A jázminillatban
és a szőlődohány füstjében.
Az összes ismert lélekben
magamat elfelejtem,
csak szeretek.
Nem számolom a rohanó éveket,
szabadon engedem a szöcskeperceket.