Szondy-Adorján György | Helyben – versek

Szondy-Adorján György 2022. december 18., 11:12

Túl hosszú ez a sétány, nem elég
hosszú a léptem, hozzád visz, de mégsem,
hisz ágbogain át csupán feléd
terel, és nem, nincs megérkezés.

Mayer Hella: Tóth Árpád sétány (olaj, vászon. 66 × 100 cm, 2011)

Helyben

Túl hosszú ez a sétány, nem elég
hosszú a léptem, hozzád visz, de mégsem,
hisz ágbogain át csupán feléd
terel, és nem, nincs megérkezés. Mért nem

szól, ki tudja a távot, s lépteim
összegét a porral, mért is ne jöjjön
a legszebb kép a vizek tükrein,
ki a leggyönyörűbb árnyék a földön,

s mondja: tudod, én vagyok az, akit nem
találsz itt, hol csupán vigaszt meríthet
az egyszeri, jöttment, átkozott lét,

egy közönyös szintről, s azon a szinten
mértékem túlzás, mi föléget mindent,
nem azért létezem, boldogabb légy.

 

A kétségbeejtő melléhullás

Úgy tűnt, nem éri meg az ötvenet,
míg tehetsége szakkörökön lángolt,
tudta jól, milyen a sors ölbe vett
ebének lenni, mi több, olykor rászórt

pár lapáttal ő is, nyögje a súlyt,
ki érzi azt, de könnyű, majd az ajtók
kinyíltak sorra mind, s a főkapunk
is díszben, az ügyvezető szalasztott

pezsgőért, szivarért, micsoda elme!,
milyen jó fogás!, társam és utódom
is egyben! Máig kong a döbbenet:

hogy van ez? Meg sem érkezett, már elmegy,
mint ki örökké utoljára csókol –
ki érti ezt? És ő is ötvenegy.