A száradó ruhák kint
fehéren lengenek,
a napfény, mint az árvíz,
sodor emlékeket.
Tímea
„Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.”
(Kosztolányi Dezső: Ilona)
Puszival
üdvözölsz
hajnalban,
Tímea.
Forró víz
és filter,
kiázik
a tea.
Kiöntöd,
megisszuk,
aztán et
cetera.
Elindul
az új nap,
akadhat
kis vita.
Én azon
tűnődöm,
mi miatt,
míg mea
culpázom
csendesen:
bocsáss meg,
Tímea!
Felkel a
lányunk is,
hajában
sok csiga,
és fehér
a bőre,
akár a
szépia.
Mintha csak
pengene
bennem egy
citera,
bennem zeng
a neved,
Tímea,
Tímea!
Szebbet nem
dúdolhat
magában
Chris Rea.
Tudjuk, hogy
működik
köztünk a
kémia:
ahhoz, hogy
megcsókolj,
nem kell sok
frézia.
Hajnalunk
rózsaszín,
alkonyunk
mélylila.
Sorsunk nem
egyenes,
akár a
lénia.
Gyerekek,
házasság:
nehéz, de
szép iga.
A nap most
épp be süt,
fénye hány
uncia?
Örök az
élet tán,
nem kell el-
múlnia.
Az időről
A száradó ruhák kint
fehéren lengenek,
a napfény, mint az árvíz,
sodor emlékeket.
A nyárnak záradékát
megőrzik hajnalok,
a múlt fotói némák,
a polaroidok.
A porcsinok lilák még,
az árnyék hűsöt ad,
az égi óra jár még,
a perc tovább halad.
Borotvahab a felhő,
lemossa majd eső,
a kisgyerek meg felnő,
a kávénk míg lefő.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)