Törékeny itt minden, mint apró állatok
vadászat idején. Egykor sír volt ez a legelő.
A fölötte elszálló madarak visszanéznek rá,
árvák a halottak, akár apró gyermekek
szegénység idején, ahol a jó szó is csak néha terem.
Négy ló
Amíg eltalálok a naplementéig,
hadd pihenjek meg öledben.
Idegen dallamokat fogad örökbe a nyugalom,
miközben subák ölelésében pihennek.
Messze, a kaszálókon túl, most négy ló
keresi visszaútját hiába, és mire eljön a hajnal,
már rég úton van a kétségbeesés.
Keresünk lófuttában, féljük a lóhalálát.
Várunk.
Elhagyni
Törékeny itt minden, mint apró állatok
vadászat idején. Egykor sír volt ez a legelő.
A fölötte elszálló madarak visszanéznek rá,
árvák a halottak, akár apró gyermekek
szegénység idején, ahol a jó szó is csak néha terem.
Minden omladozó, szerteszét hever egy élet,
mint a tárgyak, melyeknek nincsen már becsülete,
s bent, szobák rejtekében a megbékélés köhécsel.
Csak néha járnak erre, bűntudattal, mint akik
egy életen át hagynak el egy helyet.
Hát most indulunk, valamikor még jövünk.
Gondoskodás
Nagy bajok idején,
amikor szépasszonyok járnak
kalibák és kazalok között mint tanulság
egy megigazult hazugságban, megtörnek
a napsütötte arcok ridegségei. Úgy nő szívükre
a fájdalom, akár elhagyott kalász köré a gyom,
s kérdő tekintetekkel őszülnek gyeplők és
ostorok árvaságába. Hajnali zötykölődések
madárszámolásában bújik belőlük elő a gyermek,
kinek nevetése fent az erdei kaszálókon bujkál,
olykor egy megbékélni vágyó paraszt arra téved.
Ott lakik a gondoskodás, mozgásában egy élet megpihen,
és betegsége végóráiban lovait még
megitatja.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)