Kincses Krisztina | Az év szavai: 2022

Kincses Krisztina 2022. december 22., 14:29

A nyelvészek egy közössége 2010 óta, minden évben kiválasztja, megszavaztatja, illetve közzéteszi az adott év szavait, melyre idén, 2022-ben is sor került, immár a PKÜ Kazinczy Műhelyének közreműködésével.

Forrás: Envato Elements

A nyelvészek egy közössége 2010 óta, minden évben kiválasztja, megszavaztatja, illetve közzéteszi az adott év szavait, melyre idén, 2022-ben is sor került, immár a PKÜ Kazinczy Műhelyének közreműködésével.

Az év szava első kategóriájában az ársapka kapta a legtöbb szavazatot, mely magában hordozza a Covid-világjárvánnyal elkezdődött nehézségeket, a menekültválság, valamint a jelenleg is zajló szomszédos háború következményeit. A kormányok különféle, ám mégis sok esetben hasonló módszerekkel próbálják ellensúlyozni az említett kritikus időszakok okozta nehézségeket, melynek egyik eleme éppen az említett ársapka, vagyis a maximált hatósági ár. „Ez az új szókép jellemzi talán a legtalálóbban a 2022-es évet, mert benne van a háború és az infláció is mint ok” – olvashatjuk a sajtóközleményben.

Az év antiszavát is megválasztották a nyelvészek, amely ebben az évben a hangemberkedés lett. Minya Károly nyelvész pedig, a következőképp definiálta a jelenséget: „A hangemberek azok, akiknek mindenről van határozott véleményük, kérésre vagy anélkül megmondják a nagy igazságokat és bölcsességeket, többnyire tét és illetékesség nélkül. Széchenyi szájhazafiknak nevezte őket.”

Az év ifjúsági szava az elektromos kéziszerszámokat gyártó Flex nevéből keletkezett igének (flexel) a szlengesített változata. Az ifjúsági nyelvben használt flexel kifejezés (valaki felvág valamivel, illetve a családi kapcsolatokban jelentkező anyagiakkal való kérkedés) érdekessége, hogy csupán néhány éve adatolható ebben a jelentésében.

Az év költői szava – amelyre különösen büszkék lehetünk – nem más, mint az árnyvonat, amely Acsai Roland Hexameterek a kamaszkorról című, klasszikus versformában született verséből lett kiválasztva, és amely épp a Helyőrség oldalán jelent meg először, 2022. augusztus 28-án. Balázs Géza nyelvész kiemelten odafigyelt a versben megidézett kamaszkor jeleneteire, valamint jellemzőire (messzi, percnyi, elsuhant, kipufogott, átutazott), melynek végkicsengéseként megjelenik a költői árnyvonat is: „Árnyvonat indul időben az árnyak után: a kamaszkor.” Továbbá hozzátette: „Az árnyvonat a nosztalgikus, fájdalmas-elmúlásos-örömös emlékezés szimbóluma lesz.” Ezúton pedig szeretnénk gratulálni a szerzőnek, Acsai Rolandnak, aki költeményén keresztül tovább bővítette az irodalom színes fogalomtárát.

 

Az év szava kiválasztásában közreműködött:

ELTE BTK, Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, PKÜ Kazinczy Műhely.