Az én gyerekkorom csak,
a többi él-virul.
Nagyobb ma már a kontraszt
kimondhatatlanul.
A gyerekkorról
Egy gyík futott a fűben,
utána kéz kapott.
Az én kezem, ki másé?
A gyermekkor halott.
Az én gyerekkorom csak,
a többi él-virul.
Nagyobb ma már a kontraszt
kimondhatatlanul.
Tihany sem ekhóztatja
a múltnak éveit,
és válasz nélkül hagyja,
ki semmiben se hisz.
A tíz évről
Gázolva áradatban
tíz éve jártam itt,
a lányom négyéves volt,
vagy több is egy kicsit.
E nap talál itt újra,
velem Johanna is,
az éve száma épp négy:
lányom, a második.
Eltelt tíz év azóta,
a sok-sok víz lefolyt,
egy fiú két siklót hoz,
mutatja, mit fogott.
Zsófi egy nagy kamaszlány,
és karcsú, mint az őz,
meghozza őt az új nyár,
majd elviszi az ősz.
A vízben kishal siklik,
az erdő ránkhajol,
elsiklik az időnk is,
itt siklik valahol.
A porcsinokról
A porcsinok a porban,
a házfalunk előtt.
Bimbójuk sorra robban ‒
a porból lettek ők.
A porcsinoknak torka
porzik, nagy a meleg.
Porosodó porokban
a régi évtized.
A gyermekkori kertben,
épp negyven éve már,
csak néztem, ahogy este
a bimbójuk bezár.
A porcsinok porából
feltámadott világ:
nincs messze már a távol,
a gyermekkori ház.